Találatok

70 eredmény található

Csárdáskirálynő

KÁLMÁN IMRE: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Öt év után ismét színpadon Szabó József, operaházunk nyugalmazott művésze!

Marica grófnő

A Kolozsvári Magyar Opera a Marica grófnő című operettel vendégszerepel a 8. Vásárhelyi Forgatagon.

A Kolozsvári Magyar Opera 2021. augusztus 28-án 19 órától, a Marica grófnő című operettel vendégszerepel a 8. Vásárhelyi Forgatagon. Az előadás helyszíne a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.

operanapok

OperaNapok - 2021. augusztus 15-20.

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Operabarátok Köre egyesület közös szervezésben nyílt napokat tart a Kolozsvári Magyar Operában.  

operanapok

OperaNapok - Program

Idén, az első alkalommal megszervezésre kerülő OperaNapok az intézményben bemutatott kortárs zeneművek ismertetését helyezi előtérbe.

Illúzió a szerelem

Online előadás

ILLÚZIÓ A SZERELEM



Bajazzók_próbafotók1.jpg

RUGGERO LEONCAVALLO: BAJAZZÓK

A Kolozsvári Magyar Opera társulata 2021. május 27-én, csütörtökön 19 órától viszi színre Ruggero Leoncavallo Bajazzók című operáját. 

Béla futása

Online előadás

 

Ruzitska József
Béla futása
Opera egy felvonásban
Szövegét írta August von Kotzebue nyomán Kótsi Patkó János, Kisfaludy Sándor



Pikkó herczeg

Online előadás

Orbán György
Pikkó herczeg
Opera egy felvonásban
Szövegét Chudy József azonos című műve nyomán írta Orbán György

 



A fecske

Online előadás

Giacomo Puccini

A fecske

Opera három felvonásban



A fecske

Online előadás

Giacomo Puccini

A fecske

Opera három felvonásban



Búbocska

Online előadás

Orbán János Dénes (író) és Csillag István (rajzoló



LUISA MILLER



Illúzió a szerelem

Illúzió a szerelem

A 2017-ben bemutatott nagysikerű szilveszteri gálaműsor online közvetítése

Karácsonyi koncert

Ünnepi műsor az Opera YouTube-csatornáján!

Online előadássorozatunk részeként különleges ünnepi műsort állítottunk össze önöknek.

BEETHOVEN 250

Online előadás

BEETHOVEN 250

 



Beethoven

BEETHOVEN 250

Születésének 250. évfordulója alkalmából a Kolozsvári Magyar Opera társulata különleges koncerttel tiszteleg a nagy zeneszerző géniusz, Ludwig van Beethoven előtt. 

Zenés adventi kalendárium

Online előadás

Zenés adventi kalendárium 

Karmester: Jankó Zsolt
Rendező: Szabó Emese 
Zenei vezető: Horváth Zoltán 



Adventi kalendárium

Zenés adventi kalendárium

A Kolozsvári Magyar Opera társulata idén, hagyományos repertoárjától eltérően, egy különleges Zenés adventi kalendáriumot állított össze önöknek.

Árgyélus királyfi

Online előadás

Az Árgyélus királyfi kiváló alkalmat nyújt arra, hogy



Viktória

Online előadás

 



Szerelmi tilalom

Online előadás

Keletkezés: 1836



Cigányszerelem

Online előadássorozat a Kolozsvári Magyar Operában

Online előadássorozatunk keretén belül ezen a héten két színpadi mű megtekintésére hívjuk Önöket.

A krónikás

A krónikás című két felvonásos vígopera az intézményes magyar zeneoktatás bicentenáriumára készült a kolozsvári Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium és a Magyar Opera számára. Szövegét Szőcs Margit mese-ciklusa alapján Egyed Emese, Laczkó Vass Róbert és a



A krónikás

Vígopera két felvonásban

Szövegét Szőcs Margit mese-ciklusa alapján írta

Egyed Emese, Laczkó V. Róbert és Selmeczi György

Fotó: Biró István



A test ébredése



CAFÉ DE PARIS

CAFÉ DE PARIS

Francia est

 



Mi, muzsikus lelkek

Online előadás

Az előadás megtekinthető a következő linken: https://youtu.be/g3m0OCK2f_Y

 



Szerelmi tilalom

Online előadás

Az előadás megtekinthető a következő linken: https://www.youtube.com/watch?v=QjxPCforLQQ

 



Búbocska

Online előadás

Az előadás megtekinthető a következő linken: 



Ali Baba és vAgy negyven rabló

Online előadás

Az előadás megtekinthető a következő linken: