RUGGERO LEONCAVALLO: BAJAZZÓK

Bajazzók_próbafotók1.jpg

A Kolozsvári Magyar Opera társulata 2021. május 27-én, csütörtökön 19 órától viszi színre Ruggero Leoncavallo Bajazzók című operáját. 

Főszerepben a nemzetközileg elismert Marius Vlad Budoiu magánénekest hallhatjuk. Nedda szerepében Egyed Apollónia lép fel, Toniot Sándor Árpád, Beppet Bardon Tony játssza, Silvioként pedig Sándor Csaba debütál.
„Leoncavallo ezt az operáját a Sonzogno kiadó azon pályázatára írta, melyen Mascagni Parasztbecsület című műve nyerte el a fődíjat. Mivel a verseny kiírása egyfelvonásos operát határozott meg, a Bajazzóknak esélye sem volt nyerni, de a cég felkarolta a művet és két évvel később bemutatta. Az ősbemutatót Arturo Toscanini vezényelte.

A darab a calabriai Montalto településen játszódik Nagyboldogasszony napján 1865-1870 között. A verizmus klasszikusáról van szó: dél-olasz falu, féltékenység és gyilkosság. (…) A Bajazzókban különösen élesen hat, hogy a szerelmesek civilekké válnak a színpadon, s maszknélküliségük a tényleges halálig fajul. A zeneszerző maga is szemtanúja volt egy ilyen tragédiának.” – olvashatjuk az Operakaluzban megjelent bejegyzésében. 

A megrendítő esemény olyannyira belevésődött a szerző emlékezetébe, hogy kitűnő drámai érzékkel maga írta meg az opera librettóját is.

A zene követi az események és a szöveg drámaiságát. „A pőrére vetkőztetett érzelmek és szenvedélyek csapnak össze a történetben, és ezek hőfokát vetítik izzásig a zene sallangmentes végső fokon persze igen tudatosan kiszámított, de bámulatosan egyszerűnek és közvetlennek ható eszközei. (…) Hol nyers, hol érzékein olvatag a harmóniák világa. Kitűnő szakmai felkészültségről tanúskodik a hangszerelés” – írja Till Géza az 1985-ben megjelent Opera című könyvében a műről. 

„Társulatunk előadásában ez a produkció 10 évvel ezelőtt, május 11-én került bemutatásra. Az elmúlt évtizedben számos kiváló és sikeres debütnek lehettünk tanúi. Előadóművészeink sajátos személyiségjegyei, karaktere mindig organikusan beépül az előadásba, ezáltal folyamatosan megújítva azt. Rendezői koncepcióm egyik alapja is lehetne ez, hiszen egy előadás akkor tud hosszú életű lenni, ha képes adaptálódni az adott helyzethez. 

Az idei felújításban érezhetőek a jelenlegi világjárvány okozta korlátozások, de semmiképpen sem ront, csupán alakít a megközelítésen. A megszorítások miatt most az előadás félszcenikus változata kerül bemutatásra, amelyben a zenekar is a színpadon van. Az eddig megszokott, színfalakkal behatárolt térben élesen elkülönültek a nézőtér-néző és előadó-színpad párosai. Jelen esetben a nézőtéren a fizikai távolságtartás szabályai érvényesek, de az előadó–mű–néző hármasa közelebb kerül egymáshoz.

Nem véletlenül játsszuk a Bajazzókat, hosszú szünet után nem csupán a bemutatató tíz éves évfordulóját, hanem a közönségünkkel való találkozást is ünnepeljük.” – nyilatkozta Szabó Emese, az előadás rendezője.


Szereposztás:

Prológus – Sándor Csaba (debüt) • Canio (Bajazzó) – Marius Vlad Budoiu • Nedda (Colombina) – Egyed Apollónia • Tonio (Taddeo) – Sándor Árpád • Silvio – Sándor Csaba (debüt) • Beppe (Arlechino) – Bardon Tony • Első pór – Naphegyi Béla • Második pór – Kovács Ferenc

Díszlettervező – Venczel Attila • Jelmeztervező – Szabó Emese • Karigazgató – Kulcsár Szabolcs • Hangversenymester –Barabás Sándor, Ferenczi Endre • Korrepetitor – Nagy Gergő • Súgó – Kondrát Bea, Kostyák Júlia • Ügyelő – Venczel Péter

Az előadást rendezte: Szabó Emese • Karmester: Horváth József