A Viktória egy gyönyörű történet arról, hogy a szerelem valóban mindent legyőz: háborút, fogolytáborokat, országhatárokat és a hosszú, egymástól távol töltött éveket is. Bár a szerző, Ábrahám Pál neve nem csenghet olyan ismerősen, mint Kálmán Imréé vagy Lehár Ferencé, mégis talán az egyik legkülönlegesebb operett a Viktória. A nézők számára olyan jól ismert slágerek csendülnek fel a benne, amelyekről gyakran nem is tudjuk, hogy Ábrahám nevéhez fűződnek.
Bori Tamás, az előadás rendezője: ,,A Viktória színrevitelében két alapvető dolgot kell megkülönböztetnünk: a darabot és a játszási konvenciót. Ami időnként homlokegyenest szemben áll egymással. Mi itt most arra teszünk kísérletet, hogy eljátsszuk az eredeti darabot, azzal a kitétellel, hogy akik a ,,megszokott” Viktória-előadások hangulatát szeretnék átélni, ők se csalatkozzanak”.
Ábrahám Pál
Viktória
Operett két részben - négy képben
Írta: Földes Imre / versek: Harmat Imre
Az ősbemutató szövegkönyvét mai színpadra és a társulatra igazította: Bori Tamás
Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera zenekara, énekkara és balettkara, valamint cigányzenészek