OperaNapok - 2021. augusztus 15-20.

Image
operanapok

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Operabarátok Köre egyesület közös szervezésben nyílt napokat szervez a Kolozsvári Magyar Operában!  
Idén, az első alkalommal megszervezésre kerülő OperaNapok az intézményben bemutatott kortárs zeneművek ismertetését helyezi előtérbe. 
Operaházunk archívumának dokumentumait rendszerezve, a teljesség igénye nélkül, elkészítettük azoknak a kortárs zeneszerzőknek a jegyzékét, akiknek műveit az elmúlt fél évszázadban állította színpadra intézményünk. Az Opera előtti téren elhelyezett pannókon az előadások fotódokumentációja lesz látható.
A feldolgozott dokumentációs anyag meghatározó részét kiállítás és jelmezbemutató keretében tekintheti meg a közönség. Az emeleti előcsarnokban előadásaink válogatott díszletelemeit, kellékeit és jelmezeit állítjuk ki – közelebb hozva nézőinkhez az Opera színpadi világát. 

Augusztus 15-én, 19 órától Pietro Mascagni Parasztbecsület című egyfelvonásos operájának bemutatójával indítjuk rendezvénysorozatunkat, Szabó Emese rendezésében.
Több szempontból is különleges ez a premier. Az előadást félszcenikus változatban állítjuk színpadra, a szereplők mellett a zenekar is a színpadon játszik. Venczel Attila díszlettervező teljes mértékben újrahasznosított anyagok felhasználásával, készítette el a díszletet. 
A Parasztbecsület minden karakterét társulatunk énekművészei alakítják – Barabás Zsuzsa (debüt), Pataki Adorján (debüt), Balla Sándor (debüt), Veress Orsolya, Mányoki Mária –, amely azért is kiemelkedő jelentőségű, mivel kivétel nélkül komoly tapasztalatot és technikai felkészültséget igényelő szerepek. Az előadás karmestereként Nagy Gergő debütál.  
Jelmeztervező: Szabó Emese • Hangversenymester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre • Karigazgató: Kulcsár Szabolcs • Korrepetitor: Nagy Gergő, Incze G. Katalin, Horváth Zoltán • Ügyelő: Szabó V. Beáta • Súgó: Kondrát Bea, Kostyák Júlia 

Közreműködik a KMO ének-, zene- és balettkara

Az OperaTúra kiállítás megnyitójára augusztus 18-án, 16 órától kerül sor az Opera emeleti előcsarnokában. 
Házigazda: Szép Gyula, a KMO igazgatója
Meghívott: Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere
Fellép: a Brassai Vonósnégyes
Barabás Sándor – I. hegedű • Balogh András – II. hegedű • Botár András – brácsa • Kostyák Előd – cselló
A kiállítás augusztus 15. és 17. között vezetett tárlatbemutatón is megtekinthető.

Jelmezbemutatóra várjuk Önöket, opERA a kifutón címmel, augusztus 18-án 17 órától! Intézményünk előadásainak jelmezkollekcióit újszerű kontextusba helyezve tekinthetik meg nézőink. Tervezőink kimagasló ruhakölteményei egyedi alkotásokként kerülnek bemutatásra. 
Rendező: Jancsó Hajnal • Koreográfus: Jakab Melinda • Vizuális koncepció: Ledenják Andrea, Lőrincz Gyula • Koreográfus-asszisztens: Rusu P. Gabriela • Meghívott mesterfodrász: Kiss Zoli • Smink: Gergely Orsolya, Ledenják Andrea 
Közreműködnek: a Kolozsvári Magyar Opera énekművészei és balettkara


A délelőttönként megszervezett LurkOpera gyerekfoglalkozásokon bepillantást nyújtunk az izgalmas alkotói folyamatba, amely az előadások premierjét megelőzi, lehetőséget teremtve díszletelemek, jelmezek, kellékek elkészítésére. 
Tematika:
augusztus 18.: Csemiczky Miklós: A brémai muzsikusok
augusztus 19.: Venczel Péter: Ali baba és vagy negyven rabló
augusztus 20.: Tóth Péter: Árgyélus királyfi
Programvezetők: Bak Márta, Bárdos Réka, Szabó Emese 

Az esti OperaMoziban két nagysikerű előadás felvételét vetítjük, a Szamos-parton berendezett teraszon: 
augusztus 18., 21 órától - Szomor György–Pejtsik Péter–Miklós Tibor: Báthory Erzsébet, musical-opera 
augusztus 19., 21 órától - Dés László: Valahol Európában, musical

Az OperaNapok zárórendezvényeként, a magyarság nemzeti ünnepének tiszteletére, augusztus 20.-án 20 órától, várjuk Önöket a Főtérre, nagyszínpadi Operagálánkra. 
A rendezvényen Mile Lajos Magyarország kolozsvári főkonzulja tart díszbeszédet. 
Vezényel: Jankó Zsolt
Énekművészek: Miklósa Erika, Veress Orsolya, Pataki Adorján, Sándor Csaba, Szabó Bálint
Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera zenekara.

Tájékoztatjuk Önöket:
A kiállítás megtekinthető: naponta 10:00-18:00
PhotoBooth Session: naponta 10:00-18:00 
Planetárium Café – SzamosParty SocialHub: a programok ideje alatt
*A szervezők fenntartják a programváltozás jogát.
** A járványügyi helyzetre való tekintettel, kérjük, tartsák be az aktuális közegészségügyi óvintézkedéseket. 
*** Rendezvényeinken a látogatók száma korlátozott, a résztvevők érkezési sorrendben foglalhatják el helyeiket. 
Az Operagálán való részvétel feltétele: 
-    tíz napnál régebbi oltási igazolás (a két dózisú vakcina esetében az igazolás akkor érvényes, ha a második oltás óta eltelt 10 nap)
-    72 óránál nem régebbi negatív PC-R teszt 
-    24 óránál nem régebbi antigén teszt 
-  a koronavíruson átesett személyek esetében elfogadott a Közegészségügyi Bizottság (DSP) által kiállított dokumentum, amennyiben a pozitív PC-R tesztet követően eltelt min 15, maximum 180 nap
Megértésüket köszönjük!
A rendezvény Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és a Helyi Tanács támogatásával jött létre.

Az OperaNapok teljes programja elérhető ide kattintva!

Várjuk Önöket!
mindenKORTÁRSazOPERA! 
mindenKORbanTÁRSazOPERA!