Vígopera két felvonásban
Szövegét Szőcs Margit mese-ciklusa alapján írta
Egyed Emese, Laczkó V. Róbert és Selmeczi György
Fotó: Biró István
Játszódik a történelmi időben, Kolozsvárt és környékén
Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera ének-, balett- és zenekara, valamint a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium gyermekkara és zenekara
A krónikás című két felvonásos vígopera az intézményes magyar zeneoktatás bicentenáriumára készült a kolozsvári Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium és a Magyar Opera számára. Szövegét Szőcs Margit mese-ciklusa alapján Egyed Emese, Laczkó Vass Róbert és a zeneszerző, Selmeczi György írta. A meghatározatlan történeti korban (korokban) játszódó, Kolozsvár és Erdély történetére, legendáriumára támaszkodó cselekmény a fantasy műfajok körébe sorolja a művet.
A történet képtelen kiindulópontja szerint Kolozsvár népe nem ismeri a zenét, ének és zene nélkül éli az életét. Ezen hivatott segíteni a menekültek kisebb csoportja, akik egy bizonyos Huba testvér vezetésével szöknek meg Déváról, a várépítő nagyúr zsarnoksága elől, és a kolozsvári bírót kérik, hogy fogadja be őket a város. A menedékért cserébe énekre, zenére tanítják a kolozsváriakat, mégpedig a szépséges Ilona vezetésével, akire szemet vetett a dévai zsarnok, ezért a többiekkel együtt maga is szökni kényszerült. Az egész város a zenetanulás lázában ég, a farsangi álarcosbálon már gyermek és felnőtt egyaránt számot adhat a tanultakról. Ám éppen a bálról rabolják el Ilonát a nagyúr zsoldosai.
A kolozsvári gyerekek ocsúdnak leghamarabb: már a bál éjszakáján kiszöknek a városból, az emberrablók után vetik magukat a rengeteg erdőbe, ahol a martalócok egy barlangban őrzik Ilonát. A gyerekek azonban ötletes cselekkel ártalmatlanná teszik őket, s már-már kiszabadítanák Ilonát, amikor megjelenik a félelmetes Kőzúzó Kúnó, a dévai nagyúr. Eltiporná a gyermekcsapatot, de megérkezik a felmentő sereg, a dévai árvák csapata, élükön Huba testvér és maga a Krónikás. Parittyák sokasága szegeződik Kúnóra, aki megadja magát. A győzelmet, az ének, a muzsika hatalmát ünnepli a város apraja-nagyja Kolozsvár Főterén.
Az opera zenéje tág stiláris kört ír le. A szerző a játékosság szellemében rendre új motivikát kínál, melyben a reménybeli közönség ráismerhet korábbi vígoperai élményeinek toposzaira. A mű stiláris végpontjai messze esnek egymástól: az opera, a daljáték, olykor a musical műfaji jellemzői is megjelennek, a bonyolult vokális és hangszeres struktúráktól el egészen a dal-műfaj egyszerűbb, közvetlen intonációjáig, sőt, feltűnik az énekbeszéd műfaja is, puszta ritmus-kombinációk kíséretével. Selmeczi György korábbi operáihoz hasonlóan a mű hangzó anyagát ezúttal is a dallamos-harmonikus-tonális-modális hangvétel, és egy tágas magyar népzenei háttér jellemzi. A szerző vendégszövegeket is beépített a librettóba, többek között László Noémi és Tompa Gábor verseit. A kompozíción túl, a mű szokatlanul tág teret nyit gyerekek és felnőtt művészek zenei és színpadi együttműködésének, a jókedvű közös munkának.
Auris Művészeti Ügynökség
Polgárok, vásározók, katonák, gyerekek, gazdák, mesteremberek