Ősbemutatóra készül a Kolozsvári Magyar Opera társulata

Image
Sándor Mátyás

A SÁNDOR MÁTYÁS című musical ősbemutatójára készül a Kolozsvári Magyar Opera társulata! Szemenyei János-Cseh Dávid Péter-Mikó Csaba-Kerényi Miklós Gábor Jules Verne azonos című regénye nyomán alkotott kortárs magyar zenés színpadi művet az operaház számára. Az előadást  Kerényi Miklós Gábor Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas rendező állította színpadra. Vezényel: Kulcsár Szabolcs. A premierre október 20-án csütörtökön, este fél héttől kerül sor. 
,,Ezúttal gyermekkorunk közkedvelt írója, Jules Verne ismert regényéből, a Sándor Mátyásból készült musical operaházunk számára. Az ötlet Kerényi Miklós Gábor rendezőé volt, akivel több éve kerestük az együttműködés lehetőségét. Jópár többé-kevésbé ismert cím merült fel a beszélgetésünk során, végül úgy éreztük, hogy ez a darab lesz az, amelyik minden korosztálynak elnyeri majd a tetszését. Szemenyei Jánost eddig az operánkban játszott Báthory Erzsébet című musical férfi főszereplőjeként ismerhette meg a közönség, most azonban mint kiváló zeneszerző mutatkozik be Kolozsváron” – nyilatkozta Szép Gyula operaigazgató. 
Kerényi Miklós Gábor rendező vallja: ,,Azt gondolom, nem lehet büntetlenül tisztességtelen dolgokat művelni az életben, mert ez következményekkel fog járni! Erre remek példa a Sándor Mátyás, ahol visszatér a hős tizenöt év után és bosszút áll. Fontos kérdés, hogy a bosszú, valaminek a megtorlása, milyen egyéb körülményeket, milyen egyéb emberi kapcsolatokat rúg fel és alakít át. A bűnösnek a gyerekei felelhetnek-e az apjuk, anyjuk bűneiért? Ha elkövettem valamit, ha ők elkövettek valamit, az utódok, ez a kapcsolat és ez az egész rendszer, amit társadalomnak hívunk, tulajdonképpen, hogy viszonyul ezekhez a kérdésekhez. Bátran állíthatom, hogy tartalmas és elgondolkodtató előadás jött létre, amelyben Sándor Mátyással – akár magunkat is legyőzve – keressük helyünket a világban, az otthont, ahol szeretetben élhetünk.
Főbb szerepekben: Sándor Árpád, Gergely Arnold, Sipos Endre, Zsigmond László, Kis-Lukács Bernadett, Modra Noémi, Laczkó Vass Róbert, Barabás Zsuzsa, Balázs Borbála, Gergely Elek, Farkas Loránd, Veress Orsolya, Gáspárik Szilvia-Klára, Rétyi Zsombor, Peti Tamás Ottó, Ádám János, Mányoki László, Szabó Levente.
Az előadást megtekinthetik még a nézők október 22-én 17 órától, valamint október 29 és 30-án este fél héttől.