A Háry János Kodály Zoltán eredetileg öt kalandból álló, 1926-ban, a Magyar Állami Operaházban bemutatott daljátéka. A darab jelentősége elsősorban abban áll, hogy általa a magyar népdal bekerült a magyar színházakba.
Kodály a Háry Jánosban gyakorlatilag a népies lírai daljáték XIX. századi műfajának teremtette meg a magyar párját. Tudta, hogy a népdalt eredeti zárt formájában csak ilyen daljátékok formájában lehet felhasználni, minden más műfaji kísérletezés stílustöréshez vezet. Emellett azzal is számolni kellett, hogy a korabeli városi közönség számára a népdal már a múlthoz köthető: nem tudták volna elképzelni, hogy ma így énekeljenek és beszéljenek, de nagyon is elképzelhető volt ez a XIX. században. A népies daljáték pedig ennek a századnak volt igen közkedvelt szórakoztató műfaja nyugaton. Kodály a látszat ellenére igen modern műfajban alkotta meg a Háry Jánost. Már a korabeli kritika is felhívta a figyelmet arra, hogy a Háry János éppúgy közösségi művészet, mint Kurt Weill song-játékai. Sokak használati zenéjét alkalmazta benne a szerző és anti-wagneriánus, azaz neoklasszikus: a wagneri zenedráma előtti esztétikát követte. A modern városi daljátéktól azonban erősen különbözik, mert nem az akkori városi használati zenét dolgozta fel, hanem egy ideális tömeg, a nép zenei líráját. Ennélfogva elsősorban nem kritikus, hanem idealisztikus.
A Háry János minden dallama népi eredetű, kivéve a verbunkos stílusú intermezzót. Ennek zenei anyagát Gáti 1802-ben megjelent zongoraiskolájából, A kótából való klavirozás mesterségéből egyik darabja szolgáltatta. A modern hangszerelésben megszólaló verbunkos téma korabeli hangulatot áraszt, akárcsak a lendületes toborzó. Nagyon jól kivitelezett hangszerelés jellemzi a harangjátékot és a Napóleon elleni csata zenéjét. A mű harmóniavilága gazdag a humoros, tréfás ötletekben, a meglepő fordulatok és hangszínek alkalmazásában. Az udvari bevonulást festő zene nagyon ötletesen nem azt mutatja be, milyen volt a korabeli bécsi udvar, hanem azt, milyen látta azt egy magyar paraszt.
Kodály legerősebb oldala azonban nem a groteszk zenekari ábrázolás, hanem a vokális részek lírai hangvétele. A zenei anyag ötletes válogatása a kóruskompozíciók minden típusát felsoroltatja. A hol egyszerűen, hol gazdagon hangszerelt népdalok igen jó zenei jellemzést adnak a szereplőkről. Az udvari személyek általában nem énekelnek kifejezetten magyar stílusú dalokat, míg a magyar szereplőktől távol áll minden idegen melódia. Mária-Lujza menüett lejtésű dalt énekel, míg Örzse egy régi magyar népdalt szólaltat meg. A mese, a fantázia világát az előjáték és az epilógus valóságzenéje foglalja keretbe. A zene különlegessége, hogy alapvetően szimfonikus jellegű, a tisztán zenei fogantatású formavilághoz áll közel. Ez a fajta megoldás színpadi művek esetében nagyon ritka.
Kodály Zoltán
Háry János
Daljáték négy kalandban
Elő- és utójátékkal, két részben
Szövegét írta: Paulini Béla és Harsányi Zsolt
Közreműködik Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa
Karvezető: Kálló Krisztián
Cselekmény:
Előjáték:
Szállingóznak a falubeliek, várják Háry Jánost, a vén obsitos katonát, aki így estidőn elszórakoztatja őket vitézi tetteinek meséjével. Amint belép, máris odatelepszik melléje a kecskelábú asztalhoz a bíró, meg a deák. Előbb Burkusországról, majd Napóleon császárról beszélnek, mire felgyullad Háry fantáziája, megjön beszédes kedve és elmondja, hogyan fogta el, csak úgy puszta kézzel a nagy Napóleont.
I. kaland:
Itt vagyunk éppen a gránicon. Középen a sorompó: ettől balkéz felől esik Burkusország, ahol jég borít mindent, felhős az ég, zimankós idő járja - jobbkéz felől pedig Galícia, ahol süt a nap, zöldellnek a fák
levelei. Az őrház egyik fele Burkusországba esik, a másik Galíciába. Balról áll nagy bundában, prém süvegben, jégcsapos bajusszal a burkus silbak, jobbkéz felől, a sorompó másik felén, nyalka magyar őrszem. Aki persze nem lehet más, csakis huszár. Itt áll a határon, örszolgálatban Háry János. Utána jött a messzi idegenbe eljegyzett mátkája, a takaros Örzse leányzó is. A délceg, kifent bajszú, villogó szemű szép magyar huszár körül ugyancsak forgolódnak a leányok, de bizony az ő szíve hűséges marad Örzséhez.
Közben megismerkedik Mária Lujza magyar kocsisával, az öreg Marci bácsival, aki nagy fennhangon panaszolja, hogy milyen idegen maskarába öltöztette Ebelasztin lovag, a kamarás, és még a bajszát is le akarja vágatni. Tőle tudja meg azt is, hogy Ferenc császár leánya, Napóleon felesége, Mária Lujza is itt rostokol. Ugyanis éppen Bécs felé tart, s kíséretében utazik Meluzina grófnő, Esztrella bárónő, meg Ebelasztin lovag, a kamarás. Csakhogy a burkus silbak kegyetlenül útjukat szegi, nem engedi a császár leányát, a másik császár feleségét, a gránicon keresztül. S mialatt ők itt künn beszélgetnek, az előkelő vendégek meg odabenn melegednek a határház burkus felében, Háry megsajnálja a szépséges császárnét, megragadja az őrházat és egyetlen rántással átbillenti a határon a magyar részre. No, most aztán mérgelődhet a burkus silbak, mert a ház is, a fejedelmi asszony is ideát vannak már apja országában! Mária Lujza meg akarja jutalmazni a huszárt: elvinné Bécsbe, a testőrök közé. Ő ugyan húzódozik kissé, de a császárné megigéri, hogy teljesíti három kívánságát. Ennek aztán még ő sem tud elenállni és elő is adja mind a három kívánságát. Dupla abrakot kér Holló lova számára, visszainstálja öreg Marci kocsis számára a magyar libériát meg a bajuszt, végül még azt kérelmezi: hadd vigye magával abba a híres-nevezetes Bécs városába Örzsét is! Indulhatnak hát, de a szegény burkus silbak ugyancsak keserves ábrázattal kérdi, hát vele meg mi lesz? Háry János átigazította az őrházat, aminek most ártatlanul ő fogja megadni az árát! A magyar huszár szíve megesik rajta - helyrelódítja a házat. Aztán indulhatnak is mindnyájan Bécs városába.
II. kaland:
Nagy sarzsiba került Háry János: strázsamester a bécsi Burg testőrei között. Nem panaszkodik, jól megy a sora, csak éppen ez az égetni való Ebelasztin lovag ármánykodik ellene. De hiába ármánykodik az ördög fajzatja; Hárynak hatalmas a pártfogója: maga Mária Lujza, akinek igen-igen megtetszett a magyar huszár. Különösen azóta, hogy megülte Lucifert, a vad táltost, amelyik nem tűrt még a nyergében anyától szült eleven lovast. A császár meg a császárné is ismeri jól a vitéz magyart, aki még gyógyító kenőcsöt is ajánl a császár podagrája ellen. Ebelasztin titkon szerelmes Mária Lujzába és most igazán megharagszik, mert olyan violát lát a magyar vitéz csákója mellett, amelyet az Mária Lujzától kapott jutalmul. Elmondja a virág történetét János mátkájának, de hiába, Örzse tudja, hogy az ő Jánosa hűségesen kitart mellette. Ebelasztin mit tehetne mást: bosszúból háborút csinál. Kihúzza a kabátujjából Napóleon hadüzenetét és átadja Ferenc császárnak. A háború kitör és Háry már mint kapitány indul el a csatába.
III. kaland:
A csatatéren vagyunk, messziről Majland tornyai láthatók. Háry János oly igen-nagyon kitüntette magát a csatákban, hogy egy-kettőre ezredes, vagyis óbester lett belőle. Krucifix generális nagy bajban van, sehogyan se tudja kieszelni a haditervet. Kihez is fordulna okos tanácsért máshoz, mint az óbesteréhez? Alighogy megbeszélik a nagy plánumot, máris jönnek rájuk a franciák. Óbester uram dehogy is fúvat riadót, dehogy is vereti a rézdobot! Pihenőt parancsol legényeinek, s ő egymagában forgatván vitézi kardját, végez az egész híres francia ármádiával. Napóleon császár vonul be akkor a gránátosaival, de amint megismeri a híres magyar vitézt, rémülten térdre rogy és kegyelemért esdekel, mert tudja jól, hogy most már úgyis hiába csatáznék. János elveszi Napóleon kardját s ezzel vége is az egész háborúnak. Krucifix generális csak nézi a höst és rögtön rangot cserél vele: most már legyen a magyar vitéz a generális, ő meg csak óbester. Megérkezik Mária Lujza császárné is, aki elhatározza, hogy azon nyomban elválik a félelmében reszkető Napóleontól. A béke feltételeit persze Háry diktálja, igen szigorún, majd kezdődik az áldomás. Mikor János éppen Mária Lujzával ropná a csárdást, betoppan Örzse, aki markotányosnő lett, csakhogy követhesse mátkáját a hadba. Az újdonsült generális szeretné kibékíteni, s most már véle perdül táncra, de akkor Mária Lujzában támad fel az asszonyi féltékenység. Parancsot ad Örzsének: menjen vissza a bécsi Burgba! Háry most már herceg lesz, egész birodalom ura, övé a császárleány keze is. Ő bizony visszautasítaná a megtiszteltetést, de Mária Lujza mérhetetlen szerelmes keserűségében azzal megy el, hogy elemészti magát. Ezt csak nem engedheti egy magyar vitéz! Visszahozza, s azt mondja neki: jó, hát elmegyen vele együtt Bécs városába, a császárnak elejbe! De közben megsúgja Örzsének, hogy sohse búsuljon, majd eligazit ő mindent Bécsben.
IV. kaland:
Fejedelmi lakosztály a bécsi Burgban. Ide kvártélyozták vitéz Háry Jánost. A császár meg a császárné jó szemmel nézik leányuk választását. De Háry keményen bánik a császárleánnyal, mire az most már a gyengéd és szerelmes Ebelasztin lovagra is gondol. Nagy lakomát rendez a császári pár Háry tiszteletére, ám ő idegennek érzi magát, addig-addig, hogy végül csak kimondja nyíltan: nem kell neki a császár lánya, nem kell neki Napóleon felesége - ő csak az Örzsét akarja feleségül. Így aztán kikapja az obsitot, Örzse is boldog. A haza induló vitéznek csak éppen még egy kis dolga akad: összeboronálja Mária Lujzát Ebelasztin lovaggal, aztán a császárnak ád egy-két bölcs tanácsot, hogyan bánjék a magyarral. Mikor mindent elvégzett Bécsben, útrakelnek Örzsével hazafelé.
Utójáték:
Ismét a nagyabonyi kocsmában vagyunk, az öreg Háry János befejezte elbeszélését. Annyival még megtoldja, hogy Örzse is tanúsíthatná mindennek igaz voltát, ha szegény időközben meg nem hótt volna. De a falubeliek, akik idáig hallgatták, azt felelik: elhiszik ők tanúság nélkül is minden szavát, hogyne hinnék?! Aminek hiteléül a deák még nagyot is tüsszent reá.
Galéria
