Nagy Gergő

korrepetitor
Nagy Gergő

Születési adatok:

1991. október 22., Tasnád (Szatmár megye)

Tanulmányok:

Nagy Gergő szülővárosában, a Szatmár megyei Tasnádon kezdett el zongorázni, csodálván nagynénje (a református templom kántora) játékát, akit gyerekként példaképének tartott. Ezzel az elszántsággal került 7 évesen dr. Czumbil Bernadett tanárnő kezei alá, akivel jelenleg is szoros kapcsolatban áll és akivel 2013-ban négykezes zongorakoncert-sorozatot tartottak Romániában és külföldön. 2006-tól a kolozsvári „Sigismund Toduţă” Zeneművészeti Liceumban folytatta tanulmányait Horváth Zoltán osztályában, majd 2010-ben a legmagasabb osztályzattal felvételt nyert a kolozsvári „Gheorghe Dima” Zeneakadémiára, dr. Adriana Bera egyetemi tanárnő osztályába. 2012-ben Erasmus ösztöndíjjal egy évet a Lausanne-i „Haute Ecole de Musique”-ben tanult Jean Francois Antonioli zongoraművész és karmester irányításával. A magiszteri képzést 2016-ban fejezte be szintén Adriana Bera tanárnő osztályában. 2013-tól a Kolozsvári Magyar Opera korrepetitora. 2019-ben egy második magiszteri képzést kezd a kolozsvári Zeneakadémia karmesteri szakán, ahol mestere Gheorghe Victor Dumănescu.

Szakmai tapasztalat:

Nagy Gergő számos szólóestet tartott Romániában és külföldön: Kolozsváron, Bukarestben, Marosvásárhelyen, Besztercén, Nagykárolyban, Árkoson, Budapesten (Magyarország), Lausanne-ban (Svájc) és Dürnstein-ban (Ausztria). Fellépett szólistaként a szatmárnémeti, a temesvári, a kolozsvári és a székelyföldi Filharmóniák zenekarával, a kolozsvári „Antonin Ciolan” zenekarral, illetve a Kolozsvári Magyar Opera zenekarával Noam Zur, Gheorghe Victor Dumănescu, Novák István, Jankó Zsolt, Horváth József és Farkas Róbert karmesterek pálcája alatt. 
Közreműködött az Academia Sighișoara fesztiválon 2014-2016 között, mint az énekosztály korrepetitora, 2017-ben a Kolozsvári Nemzeti Román Opera társulatával dolgozott, valamint 2018-ban a marosvásárhelyi Virginia Zeani fesztiválon korrepetált. 2019-ben közreműködött a miskolci nemzetközi Bartók Plusz Operafesztiválon.

Mesterkurzusok:

Az évek során több jeles művész mesterkurzusán vett részt: Vlad Iftinca (Metropolitan Opera, New York), Georg Sava, Peter Nelson, Karola Theill (Németország), Rohmann Imre, Kurucz Tünde, Martin Hughes (Ausztria), Finghin Collins (Svájc), Jean Francois Antonioli (Spanyolország), Szokolay Balázs valamint Eckhardt Gábor (Magyarország) továbbképzésein.

Díjak, elismerések:

Számos országos verseny díjazottja, melyek közül megemlítenénk a 2009-es Bach fesztivál nagydíját (Kolozsvár) és a 2010-es országos Olimpia I. díját (Beszterce). A 2011-ben Kolozsváron megszervezett „Liszt200” nemzetközi zongoraverseny III. díját nyerte el.

 

Előadások