Opera női szemmel - (9) Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola

Mozart otthonos zenei világa, nemes, mesés hangzásai, humora és érzelmekkel dúsított harmóniái életművének csúcsává emelik A varázsfuvolát. Nem véletlen, hogy utolsó műve ez, ahogy az sem, hogy prófétikusan tudta: az operával párhuzamosan íródó Requiemjét (amelynek befejezését halála megakadályozta) önmagának írja. A varázsfuvolában égből hozott tehetséggel ránk hagyott egy olyan értékes tudást, amelyet halálával nyomatékosított. Elvégeztetett… Most már tudjuk, ehhez már aligha lehetett – és szentségtörés is lett volna – hozzátenni bármit is. Mozart nem lehetett jelen a bemutatón, ám betegágyából percről percre követte, és szívében hallgatta saját remekművét.

Az egyetemes zene-, illetve operairodalom szent alkotását szavakra bontani, gondolatokkal illetni hatalmas felelősség. Egy szerves, tökéletes egészről – amely az emberi sorsot meghökkentő tisztasággal láttatja – esendő emberként írni lehetetlen vállalkozás. Csupán említést szeretnék tenni azon átalakulási folyamatokról, amelyeket senki nem tud elkerülni, ha egyszer kapcsolatba kerül ezzel a remekművel. Remegnek bennem a gondolatok, az érzések, megérintenek és biztatnak az opera dallamaiból kiragyogó üzenetek. Operaházunkat körbelengi Mozart élő szellemisége: derűsen, tisztán és ítéletmentesen mosolyog, követ, figyel minket, akik részesei lehetünk A varázsfuvola mindenkori misztériumának! Példátlanul időszerűnek érzem napjainkban, ugyanis a mindannyiunkban élő Isteni Lényeget szólítja meg bennünk. Átvilágítja a szellemet, megmosdatja a lelket. Mindennél aktuálisabb ma az a fajta küzdelem-felmutatás, ami az örök emberi dualitást: a jót és a gonoszt láttatja. Mozart mélységeiben rengeti meg a gonosz birodalmát, győzedelmes hangzásvilágával felhasítva súlyos feketeségét, leleplezve álnokságát. Így juttatja diadalra a tűzpróbákon átégett jót.

A varázsfuvola szellemi értékrendje kimagasló tudáshoz nyit kaput mindazoknak, akikben a tisztaság szomja kellően tikkasztó. Mozart teljes életműve – de most kiemelten A varázsfuvolára értve – gyermeki tisztasággal és elképesztően nemes egyszerűséggel lett alkotva. Átlengi az ártatlanság, a gyanútlanság és a teljesen nyíltan megmutatkozó, kitárulkozó lelkület, ami csak azok kiváltsága, akiknek lelkiismerete tiszta. Fennebbre mutató, meghökkentő, áhítatra késztető és csodálatos. Igaz értékrendből fakadt ihletettsége felszínre hozza és látni engedi azt az örökérvényű élettörvényt, ami szerint a sötétség önmagát számolja fel a világosság mindent átölelő kegyelme által.

Ezt az alkotást besározni lehetetlen, mert olyan isteni védettség alatt áll, amiről lepereg minden talmi érintés. Ha szabad ilyet gondolnom: Mozart zenei alkímiát gyakorol… Ha akarjuk, ha nem, amennyiben egyszer kapcsolatba kerülünk A varázsfuvolával, átütő ereje átalakít, metamorfizál. A látszatvilágot gyermeki naivitással tárja elénk: tiszta lelkülettel az álruhás gonosz megtévesztésének áldozataivá válhatunk; ugyanakkor a jó erélyessége elijeszthet az igazságtól. Hogy felragyoghasson a világosság – itt, a földi létben –, áldoznunk kell az idő és a tér faktora előtt, megpróbáltatások sokaságával. Nem szeretném a történetet lépésről lépésre lekövetni, mert tartok attól, hogy a próbatételekbe akaratlanul is személyes víziókat magyaráznék bele. Annyit azért elmondanék, hogy kitartó éberségre való felszólítást is érezni vélek az opera hangjaiban. Tudatosít: olykor a fekete a legfehérebb, és talán a legjóindulatúbbnak tűnő fehér a legfeketébb. Sarastro és az Éj királynőjének ellentéte titkos figyelmeztetést rejt: a Gonoszt nem lehet és nem szabad ignorálni, sőt nem is tanácsos. Viszont a megillető tisztelettel helyén kell kezelni. Ugyanakkor a Jóság hatalmas erejét szükségtelen bizonygatni, hiszen annak szívbéli megnyilatkozása a legmagasabb rendű emberi minőség!  Átütő ereje hiteles és megkérdőjelezhetetlen. Emberi sorsküzdelmünk része, hogy időben és térben érzékeljük ennek megnyilvánulásait, éppen ezért hitre, türelemre, alázatosságra van szükségünk az akadályok, megpróbáltatások méltósággal való leküzdéséhez.

Mozart a bemutató előestéjén komponálta meg a nyitányt. Belefoglalta a teljes remekmű kvintesszenciáját. Puszta hallgatása által „megtisztul a lélek”, emelkedik a szellem, erővel telítődik a test, hogy végigküzdje magát – a függöny felemelkedése után – egy teljes emberi életúton.
Aki betér majd az előadásra, szent helyre érkezik. Előítéletek nélkül lépje majd át Operánk küszöbét, és gyermeki, tiszta lelkülettel bízza magát Mozartra, hiszen a Mester kiváló hangzásaival biztosít minket: „Lángol a Napfény, az Éj messze szállt”.

Szerző: Horváth Erika

A további hírek is érdekelhetik Önt