A történet az első kereszteshadjárat idején zajlik. A cselekmény szálai igencsak bonyolultak, a romantikus drámára jellemző, valószerűtlen fordulatokkal. Verdi kiváló ráérzéssel szemlélteti, illetve hallatja a történet minden mozzanatát.
A nyitány sokat sejtető, érzelmeket mozgató, gazdag hangzásvilága mintegy keretbe foglalja a történetet. Kiemelném a hegedűk lírai dallamívét, amit a fuvolák virtuóz futammal kísérnek, majd a harcra buzdító kórusrészt, a keresztesek mindenre elszánt indulóját. Ezzel párhuzamosan egy családi dráma is körvonalazódik.
A cselekmény bonyodalmait csak érintőlegesen említem. Inkább érzelmi oldalról közelítem meg a történéseket.
Arvino és Pagano testvérek; ugyanazt a nőt szeretik, Viclindát, aki Arvinót választja férjül. E köré épül a teljes opera, ez az a feszültség, ami felfokozódik, és tragédiák láncolatát vonja maga után. A cselekmény évtizedeket ugrik, Arvinoéknak már eladósorban levő lányuk van, Giselda.
Pagano több évtized távlatából sem nyugszik bele Viclinda választásába, és bosszút forral testvérbátyja ellen. Zenei gyöngyszemként ragyog Giselda Ave Mariája, amelyben hallani véljük annak a borzalomnak a megsejtését, amely még azon az estén valóban be is következik. Pagano káini indulatának egy véletlen folytán apjuk esik áldozatul.
(A gyilkos fivérnek egyáltalán nem számít, hogy Viclinda nem őt szereti? Milyen szerelem az, amely csak önmagát látja, saját beteljesülését keresi, átgázolva Viclinda érzésein, helyzetén, családján két évtized távlatából is?)
Pagano elborzadva saját tettétől kegyelmdöfést kér Arvinótól, ám ezt nem kapja meg. A kvintettben Verdi zsenialitása ismét kimagaslik. Bámulatosan helyezi egymásra, és hallatja egyszerre a tragédia nyomán kialakult különböző érzelmi állapotokat. A gyász, a borzalom, a megrendülés, a testvérgyűlölet, a harag: mindezek egyszerre szólalnak meg a kvintettben. Paganót száműzik a városból.
A történelmi események csupán hozzáadódnak ehhez a nehéz helyzethez: a keresztesek kíméletlenül mészárolnak, kereszteket helyeznek muzulmán félholdak helyére. Nem tudom megállni, hogy ne térjek ki ennek borzalmaira, arra a méltatlan és embertelen magatartásra, ami a harcban álló feleket jellemzi. Hiszen kölcsönösen „átkozott hordának” nevezik egymást. Nem lehet és nem szabad elsiklani afölött, hogy mindkét fél a saját istenének feljebbvalóságáért fog fegyvert, erre hivatkozva védelmez/érvényesít egy olyan „igazságot”, amelyet kizárólagosan magáénak tud és érez. Ennek hatályba léptetéséhez egyetlen lehetőséget lát, az ellenfél kíméletlen kiirtását. Ha valaki tűzzel-vassal akarja érvényre juttatni saját istenét (átgázolva mindenen és bárkin, konok és egysíkú meggyőződéssel), akkor nézetem szerint ez azt is jelzi, hogy elismeri, illetve féli az ellenfél istenét. Olyannyira, hogy semmilyen más módon nem tudja kiiktatni, csak híveinek legyilkolásával. Cselekedetével – paradox módon – elismeri a másik fél igazságát, illetve vélhetően hisz is a másik isten létezésében, hiszen meg akarja semmisíteni azt. Aminek létezését tagadjuk, nem hisszük, azt fölösleges felszámolni, mert értelemszerűen az nem is létezhet. Ugyanakkor Istent „bizonyítani” fölösleges; nevében agressziót alkalmazni istenkáromlás.
A keresztesek himnuszát Verdi ugyanolyan érzékkel és töltettel alkotta meg, mint a Nabuccóban a rabok kórusát. Itt most a keresztények adnak hálát a Teremtőnek, hogy győzelemre vitték az igaz hitet, és leigázták a pogány istennek hódoló muzulmánokat. Érezhető, mennyire belefáradtak a borzalmakba, és céltalannak érzik a hadjáratot. Honvágyuk szerintem nem csak a szülőföldnek szól. Olyan felhang is kiérezhető talán, amelyben az örök emberi vágy szólal meg, amely tudni akarja a teremtői akaratot, ám ugyanakkor bizonyosságot és visszaigazolást vár a cselekedeteire.
Zeneileg egy csodálatosan melodikus, igazi verdis dallam és ritmus. Olyan, mint egy fáradt lüktetésű szívdobogás, vagy mint egy méltósággal hömpölygő folyam. Emelkedett, ünnepi, Istent dicsőítő zene.
Valóban ez lett volna Isten akarata?
Antiochiai helyszín. A keresztesek győztek. Arvino – mint hadvezér – magával vitte lányát is, aki eltávolodott a tábortól, és most a muzulmánok foglya. Oronte, az antiochiai herceg fia beleszeret a szép fogolyba. Giselda is szerelmes.
Oronte áriája a zene által mutatja be a tiszta szerelem mindent átütő és bármin átlépő hatalmát.
(Talán ez az egyetlen érzés, ami félreállít mindent egy emberi életben, csak azért, hogy létezhessen. A szerelem állapotában megszűnik a dualitás, eltörpülnek, megsemmisülnek az ellentétek, a nemzeti hovatartozások, az érdekek, eltűnnek az emberi akarások, az idő megáll. Egyetlen valóság létezik csupán: a szerelem. Tökéletes, kiteljesedett állapot veszi át az uralmat az emberi lét fölött; egyfajta béke, alázat minden és mindenki iránt. Ez a szerelem legbiztosabb ismérve: a szeretetteljes szelídültség).
Az opera drámai fordulatot vesz. Arvino, Giselda apja behatol az antiochiai hárembe, ahol lányát is fogva tartják. Giselda tulajdonképp ekkor szembesül azzal a borzalommal, ami apja vezetése alatt történik, hiszen csak most érinti meg igazán, mivel Oronte is veszélybe került. Vér, gyilkosságok látványa. „Allah csillaga lehullt az égről” – éneklik. Giselda apjához intézett szavai mögött felragyog az opera üzenete: „Nem Isten rendelé e véres tettet”. A lány tudja, hogy ez nem lehet Isten akarata. Arvino elméje olyannyira bomlott és elvakult, hogy kijelentése miatt Giseldára is kardot ránt, ám katonái megakadályozzák e borzalmat.
Jeruzsálem is már a kereszteseké. Ez a kórusrész a „győztes Úrról” énekel; zeneileg értékes drágaköve ennek az operának.
Pagano, aki remeteként él, megérintő áriával vall életéről, belátásairól.
Verdi hegedűversenynek is beillő előjátékot írt az utolsó felvonás elé. Virtuóz, dallamos, lírai és heves részekkel váltakozva. Komoly kihívás a szólistának, technikailag és zeneileg egyaránt. Kár, hogy Verdi nem alkotott hasonlókat a versenyművek műfajában!
Megrázó tercett zárja az operát. Oronte már halott, Pagano haldoklik, kibékül Arvinoval és Giseldával. A szent város immár a keresztények kezén van, ám keserű és súlyos ez a győzelem. Ezrek pusztultak el egy olyan akarat miatt, amelyet Istenre fogtak, nevében követtek el. Elgondolkodtató helyzet, több évszázad távlatából is, talán napjainkban különösen. Azt, hogy a Teremtő hogyan látja mindezt, csak majd a „színről színre” találkozáskor tudjuk meg.
Szerző: Horváth Erika
