Érdekes ennek a vígoperának a cselekménye. Bár – ahogy a cím is előrevetíti – szerelemről van szó, mégis úgy gondolom, hogy ez egy finom iróniával fűszerezett, könnyed, olasz tanítómese.
Valójában láttatni akarja a különbséget a szerelem felsőbbrendűsége és az anyagi világ vonzata között; a tiszta, érdekmentes érzés és egy érdekkapcsolat között.
Donizetti virtuóz, igazi olaszos zenével mutatja be ezt a történetet. Hangzásai, dallamfordulatai fülbemászóak, egyszerűek, érzékletesek, ugyanakkor bravúros ének- és hangszertechnikát követelnek.
A nyitány komoly művészi kihívás a zenekarnak. Minden hangszercsoport megcsillanthatja virtuozitását, zenei érzékenységét. Színes, ragyogó dallamok vezetnek a történetbe.
Adina – a hősnő, szép és gazdag. Nemorino – a hősszerelmes szegény, alacsony társadalmi helyzetű. A lányt igencsak bosszantja az esetlenül epekedő Nemorino udvarlása. Gúnyosan, lekezelően viselkedik a fiúval, aki viszont annyira szerelmes, hogy semmi el nem rettenti. Talán érzi, valamilyen mélyről fakadó tudással, hogy a szerelem ereje mindent, bármit legyőz? Csodálja Adinát, és nem érzékeli gúnyolódását. Ilyen egy igaz, tiszta, érdekmentes szerelem. „Ó, mily szép, mily gyönyörű… én csak sóhajtozni tudok” – énekli Nemorino. Szerény, ám egyszerűségében tartásos dallammal jellemzi őt Donizetti.
A fiatalember bájitalt kér Dulcamaratól, nem is akármilyet! Olyat, amivel Izolda csábította Trisztánt. Hallotta erről énekelni Adinát is, ezért szeretne pont olyat, remélve, hogy az elixír ebben az esetben is csodát tesz majd. Rendületlen hittel vásárolja meg az italt, ami nem más, mint egy üvegcsébe rejtett, jó erős bor. Dulcamara vérbeli kereskedő módjára árulja a hamis elixírt. Sunyiság szivárog át áriájában is.
Nemorino gyanútlanul felhajtja a csábító italt, és várja hatását.
Mindeközben Adinát sikeresen elszédíti a városba érkező gazdag katona, Belcore, aki sokat nem tétovázik, megkéri a lány kezét, és el is nyeri azt. Donizetti hangzásai egyértelműen ironikus dallamanyaggal mutatják be a bután magabiztos katonát. És Adina ennek ellenére első látásra beleszeret?! Készülnek is a kézfogóra.
Megdöbbentő az a fajta női minőség, amit Adina képvisel. Az a hideg tudatosság, ahogyan a társadalmi rangot helyezi előtérbe, az anyagi javakat. Elegendő számára, hogy „egy kicsit” kedvelje Belcorét, hiszen a katona gazdag. Felületes érzelmek mentén beadja a derekát. Ugyanakkor az is elgondolkodtató, ahogyan örömét leli Nemorino szerelmi gyötrődéseinek követésében. Gonosz kárörömmel, türelmetlenül figyeli, miként reagál majd a szerelmes fiú kézfogója hírére.
(Érthető az, ha egy nő nem vonzódik egy férfihoz; még az is elképzelhető, hogy valamiért a szerelemnél sokkal többre tartja az anyagi jólétet, a társadalmi helyzetet. Viszont azt merő kegyetlenségnek vélem, ha bárki érzelmeit, tiszta érzéseit nevetség tárgyává csúsztatják, sárba tiporják. Legyen az férfié vagy nőé. Számomra megnevezhetetlen lélek-érzület!)
De ne dramatizáljam túl ezt a vígoperát. Lássuk, hogyan változik meg Adina. Illetve gondolkodjunk el majd a történet végén: vajon valóban megváltozik, és megszereti Nemorinót?
Ugyanis a cselekmény érdekes fordulatot vesz.
Adina képes elhalasztani a kézfogót csupán azért, mert Nemorino (az állítólagos bájital hatására, amitől szédülten imbolyog) nem könyörög, nem tiltakozik, illetve nem látszik rajta a szenvedés. Ez feldühíti a fiú szenvedéséből táplálkozó hölgyet, és a kézfogó elnapolását kéri Belcorétól. (Vajon pusztán Nemorinónak akart szenvedést okozni a hirtelen jött jegyességgel is?)
Hamarosan kiderül, hogy Nemorino gazdag nagybátyja elhunyt, és egyetlen örökösének unokaöccsét tette meg.
Nemorino így egyik pillanatról a másikra gazdag ifjúvá lesz. Miközben a bor hatására felszabadultan nevetgél, hölgyek veszik körül. Sikerét a bájitalnak tulajdonítja, holott a város lakói már tudnak hirtelen meggazdagodásáról. Az ifjú mit sem sejt erről, viszont szomorúan nyugtázza: Adina nincs a rajongói táborában. Pedig éppen azért állt be a seregbe, hogy a zsoldból újabb bájitalt vehessen. Becsületes katonaként akár életét is feláldozná, ha már Adina nem lehet övé… Nemorino meghökkentően jellemes!
Hogyan alakul át Adina érzelemvilága?
Mivel Nemorino katona, Adina (gyaníthatóan a fiú hirtelen meggazdagodása miatt) kiváltja őt hadi kötelességei alól, és neki adja… önmagát. Nem tudom leírni azt, hogy a szívét ajándékozza neki, ugyanis erősen kételkedem a hölgy hirtelen fellobbant szerelmében. Viszont Nemorino híres áriája mindig elérzékenyít. Titkolt könnyekről énekel és beteljesült örömről, hogy Adina mégiscsak szereti őt. Donizetti rendkívül finom dallamívet komponált Nemorino híres áriájához. A férfias szerelem minden szépsége benne foglaltatik. Megérintő Nemorino kijelentése; József Attilához hasonlóan vallja: a szerelembe akár bele is lehet halni. Csodálni való e nemes tartás, lovagi erény, ahogyan a férfi felvállalja érzéseit, és semmit nem ad a külvilág reagálására.
A katona Belcore könnyedén továbbmegy, más városban keresi az újabb csábítási lehetőségeket. Tipikus vándor-szerelmes férfi.
Viszont Nemorino rendíthetetlen érzései kiálltak minden próbát, és elnyeri Adina kegyeit.
Nem szeretném felmenteni a hősnőt, mégis eljátszanék a gondolattal: egy kitartó érzés valóban meg tud lágyítani jéghideg, gonosz szívet? Elképzelhető az, hogy Adina lelkületét megolvasztotta a kitartás, és valóban beleszeretett Nemorinóba? Vagy… csak a megváltozott anyagi helyzete tette szerethetővé őt a nő szemében?
Nem tudhatjuk. Ám az opera végén minden szereplő a boldogság mámorában éli a „dolce vitát”!
Szerző: Horváth Erika
