Opera női szemmel - (4) Maurice Ravel: A pásztoróra. A gyermek és a varázslat

Ravel két egyfelvonásos operáját úgy szeretném kibontani, ahogyan a jelen rendezésében látható a Kolozsvári Magyar Operában. Azaz nem önállóan, hanem – ha úgy tetszik – egymás következményeként. Ahogyan a valós életben is sorsunk által diktált egymásutániságban szüreteljük életünk cselekedeteinek a következményeit.

A pásztoróra bevezető zenéje szürreális, mesés hangulatával talán azt hivatott érzékeltetni, hogy voltaképp ez a pikáns történet aligha ékelhető be mindennapi világunkba.

Az opera sajátságos és szélsőséges formában tárja elénk egy feleség kicsapongásait.  Az órásmester férj gyanútlansága már-már az ügyefogyottság határát súrolja, ám a végén kérdésessé válik, hogy valóban nem sejti-e felesége hevesvérűségét. A Torquemada névre hallgató férj a híres spanyol inkvizítorra emlékeztet? Kínszenvedés a feleségének lenni? Nem valószínű, hisz asszonya Totornak becézi, ami eleve tutyimutyiságát sugallja.

A zenével játszó Ravel bámulatosan formázza meg a szereplők jellemét, érzékletes, rövid motívumokban. A nagyzenekarra íródott opera lehetőségével élve, „látható” hangzásokkal jellemez.

A feleség kétségtelenül vonzó és szép asszony. Úgy véli: ezt muszáj kihasználni. Egyszerűen „nem tehet arról”, hogy a férfiaknál ennyire kelendő. Sajátságos érzelemvilágban él, hiszen szinte azt érezhetjük, hogy egy idő után unja a szeretőjét. Zavarja a poéta minden érzelmes ríme.
Sürgeti a férfit, hogy a tettek „verseivel” boldogítsa, ám az ábrándos szerető továbbra is a líránál marad.

A betoppanó öszvérhajcsár, aki az óráját szeretné megjavíttatni, ártatlanul csöppen a történetbe, és hódolattal engedelmeskedik a feleség utasításainak. Hordozza az ingaórákat egyik szobából a másikba – és nem sejti, hogy az egyikben a hölgy szeretője van elbújtatva. A hírnevére gondosan ügyelő asszonyka óvintézkedése folytán komikus bonyodalom kerekedik. Ugyanis a város bankárja is megjelenik, aki pont azért érkezik, mert a hölgy kegyeit akarja megkaparintani a férj távollétében. Kíváncsiságból elbújik egy másik órába, így több mindent hall – és képzel el. Az idő szalad, a férj hamarosan otthon lesz, ám a szerelemre éhes asszony még mindig éhezik. Az igazi szeretője elalszik; a bankártól viszolyog, így hát… a jól megtermett hajcsárlegényt kéreti szobájába.

A másik két férfi hoppon maradva álldogál az órákban, amikor a férj hazaér. Ügyesen kezeli a meglepő, bizarr helyzetet, és busás számlákat állít ki az állóórákra – visszaélve a hazugsággal, amit a két férfi hirtelenjében kitalált, miszerint jelenlétük az óraszerkezeteknek szól. Szavukon fogja mindkettőt, és eladja nekik az órákat. A feleség ekkor ér a nappaliba – az abszolvált pásztoróra után, az öszvérhajcsár legénnyel. Egy tréfás-ironikus „itt a piros – hol a piros” játék ez. Sírva nevetős helyzet a teljes történet. S mindez egy olyan zseniálisan megkomponált zene mentén, amely szinte kézzelfoghatóan érzékelteti a történetet. Vajon mindenki tudomást szerzett mindenről? Nem tudjuk…. Ám, mindenki érzékeli, hogy ez egy „pas de cinq en horloge”. Az asszonyi lét annyira bonyolult, akár egy óraszerkezet.

A gyermek és a varázslat akár pikáns folytatása is lehet az előző operának. Egyértelműsíthetjük, hogy az újdonsült szerető, a hajcsárlegény az apja a főszereplőnek. Erre kacsint a szereposztás is: az, aki imént az ingaórákat cipelte, most a tárgyak közül éppen az órát személyesíti meg, amelyet (esetünkben poénosan) épp az ingájától fosztott meg a vásott gyermek.

Az anya ebben a koncepcióban azonos a kicsapongó feleséggel. Türelmetlen és felületes a gyermekével. Hogyan is lenne más? Frizurájával és saját programjával van elfoglalva. Szidalma mögött érezhető: valójában nincs jelen, nem figyel gyermekére, csak parancsokat osztogat. A gyermek nem tanul, dacol. Anyja elvárja, hogy végezze el feladatait vacsoráig, ha enni szeretne.

(Ha egy kisgyerek kezelhetetlen, annak okát a szülőkkel való kapcsolatában kell keresni. Meglepő talán e következtetés a múlt század 20-as éveiben íródott műben, hisz korunk gyermekpszihológiája is alig tudja elfogadtatni velünk: nincs rossz gyermek, csak figyelemre, szeretetre éhező.)

A gyermek felületes, nemtörődöm anyja figyelmére vágyik; rossz tanuló, és gonosz. Ebből a tényből Ravel egy csodálatos mesét alkot, melynek végére a főszereplő lassan megszelídül, átalakul, és már senkit sem bánt.
A megelevenedett játékok, tárgyak, állatok és fogalmak olyan érzékletes zenével vannak bemutatva, annyira magukkal ragadóan vezetnek, hogy gyermeki rácsodálkozással újraélhetjük a mesék illúzióvilágát. A számjegyek erőszakos „hangzása”, a tündér égi dalolása, a fotel panasza, a porceláncsésze kínai hangulata, a teáskanna angolos előkelősége, a tűz bravúros hang-lángolása, a kandúr és a cica finoman erotikus nyávogása – mind Ravel zsenialitásáról tesz tanúbizonyságot a megjelenések alatt.

A gyermek érzésvilága emberien együttérző, kifinomult. Igazi jó gyermekké válik, és anyja közelségét éhezi. Erre ébred. Mindez álom volt – vagy valóság? A lényeg, hogy a gyermeki lélek metamorfózisa megtörténik, és feloldódik az anya–gyermek kapcsolat feszültsége is.

Szerző: Horváth Erika

Az előadásra jegyek vásárolhatók az intézmény jegypénztárában, valamint online, a www.eventbook.ro weboldalon.

A további hírek is érdekelhetik Önt