Egyiptomban vagyunk, ahol a homok, a levegő, a folyópart a Piramisok rejtélyes fényétől szikrázik, mintha egy más bolygón lennénk. Verdi leheletszerű nyitánya lágy, selymes hangzású, karcsún legatos ívekkel; sokat sejtető, kromatikusan felívelő dallamvonalakkal vezet be az egzotikus hangulatba. Andalító, sóhajszerű zene. A teljes opera hangulata belátást enged az egyiptomi hitvilágba, kultúrába, ahol a fáraók kiváltsága volt a tudás, az istenségekkel való kapcsolattartás. Verdi ezt áthidalja, hozzáférést enged a misztériumokhoz, részesei leszünk beavatásoknak, kultikus szertartásoknak. Elénk terít egy fájdalmasan szép sorshelyzetet, ami Rómeó és Júlia végzetes szerelmére emlékeztet. A történet olyan síkot láttat, amit csak azon kevesek érezhetnek, akik kellően bátrak a szívükre hallgatni. Az Aida remekmű, óda a szerelemhez. Szívhez szóló hangzások hozzák emberközelbe a történet minden szereplőjét. A szerelemben nincsenek elkülönültségek, minden az érzés irányítása alatt áll, e köré rendeződik. Lehet az ember fáraó, királylány, hadvezér vagy egyszerű rabszolga – a szerelem nem válogat, rést nyit a lelken és mire felócsúdunk már ott ül szívünk trónján a kiválasztott személy és mi tehetetlenül, de elszántan olyasmire is képessé válunk, amit józan ésszel, talán átgondolnánk. A mindent felforgató erő átminősíti, ledönti földi létünk korlátait – nem számít se rang, se helyzet, az idősík is módosul. Az égi védelemben részesülő érzés mélységébe, szentséges közegébe senki be nem láthat, ez a szerelmesek védett burka. Akár erre is érthető a szerelmi vakság, talán a társadalom a vak és nem a szerelmesek... Világító ragyogásuk olyan erő, akkora fény, hogy a külvilág képtelen ezzel szembenézni. Aida és Radames szerelme is ilyen. Szenvedélyesen szeretik egymást – a lehetetlen helyzet és Amneris féltékenysége ellenére is. A hőst két nő szereti: Amneris – a fáraó lánya, és Aida – az Etióp királylány. Mivel csak Amneris rangját ismeri, nincs tudomása arról, hogy a gyönyörű rabszolganő, Aida is királyi sarj. Radames – az egyiptomi Isten, Phtá kiválasztottja – beavatásban részesül, kézhez kapja a szent kardot, hogy legyőzze az etióp sereget. Ennek jutalma nem lenne kevesebb, mint a fáraólány, Amneris keze, majd idővel Egyiptom trónja. A hadvezér valóban győztesen tér vissza, de Amneris szerelmét nem tudja viszonozni. Nem sejti azonban, hogy az Etióp király is a hadifoglyok között van, ennek okán olyan bonyodalmi szálak keletkeznek, amelyek végül árulónak kiáltják ki a hőst. A három főben járó bűn ráolvasásakor Radames hallgat... képtelen önmaga felmentésére, mert valóban olyan haditervek kerültek ellenségkézre, amit csak Aidaval osztott meg. Csakhogy, Amonasro kihallgatta őket, sőt, felfedte Radames előtt hogy ő a lány apja és Etiópia királya. Radames zavartnak, érthetetlennek véli a helyzetet, de szerelme így is töretlen marad. Semmilyen módon nem menti magát! Aida elmenekül, akkor még nem tudjuk hova... Amneris mindent megtesz, hogy meggyőzze Radamest: a kegyelemhez egy út vezet, mégpedig az ő keze, de a férfi hűsége inkább a halált választja (hazaárulása okán), mintsem szerelme elárulását; elevenen sírboltba rekesztik. Itt találkoznak újra a szerelmesek, ugyanis Aida ide bujdosott, a halálba is követni akarja Radamest. A hős hasztalan próbálja elnyomni a sírkövet, hogy kimenekítse az imádott nőt. Egymás karjaiban hagyják el a földi síkot.
Amneris valóban szerette Radamest, szenvedélyesen rajongott érte, hiszen minden megnyilvánulása ezt vallja. Mindvégig tehetetlenül küzdött méltósága és esendő érzelme között. Féltékeny Aidara, mert úgy véli, Radames szívében csak miatta nincs számára hely. Noha mindent megtesz azért, hogy a rabszolganőt megalázza, eltávolítsa a férfi közeléből, lelke mélyén pontosan tudja, hogy a férfi sohasem szeretné őt. Verdi bámulatosan ragadja meg a fáraólány érzelmeit! Annak ellenére, hogy Amneris tisztában van szerelme viszonzatlanságával, nemes tartással minden hatalmát felhasználja Radames felmentésére. Ám a hőst halálra ítélik.
Aida és Radames szerelme egység! Amikor Radames megtudja, hogy bár Aidanak árulta el a hadititkot, mégiscsak árulást követett el, (hisz Amonasro is hallotta) akkor már biztosan érzi, hogy meg kell halnia. Szerelemük eszményi... mindketten hűek, elválaszthatatlanok. Aida feláldozza az életét, hogy a halálban is Radamesszel lehessen – ennél nagyobb bizonyítékot nem adhatott szerelmére és ártatlanságára. Csak az választhatja önként a halál szabadságát, aki szabadon szárnyaló, tiszta lélekkel élt.
Verdi hangzásai különlegesen finomak , gyönyörű zenéje képekké alakul a hallgatóban. Révülésre késztető, lebegő motívumokkal láttatja a Nílus nesztelen suhanását, az ezüst hold tükröződését, a Piramisok erejét. A szerelmi jelenetek mámorító dallammal ölelnek, a Finaléknak monumentális erejük van, mintha fellebbentenék a Piramisok korokat áthidaló rejtelmét és megnyitnák a mélyükben szunnyadó esetleges időkapukat. Az utolsó jelenetben Amneris a sírbolt bejáratánál, esdeklő fohásszal Radames könnyű távozásáért imádkozik, így ér véget az opera. A hallgató abban a reményben marad, hogy valahol, talán egy párhuzamos világban Aida és Radames végre együtt lehetnek az idők végezetéig.
Szerző: Horváth Erika
