Akárcsak a Cosi fan tuttéban, Mozart ebben az operájában is a férfi–nő kapcsolat bonyodalmait nyitogatja, játékos dráma formájában. A legendásan hírhedt, spanyol Don Juan alakja elevenedik meg előttünk konkrét helyzetekben. Szürreális módon az is elénk tárul, ahogyan végzete utoléri a csábítót. A teljes opera egy sokrétű morálfilozófia, amely megkísérli igazságosan kiegyenlíteni a drámai helyzeteket.
Az opera nyitánya vészesen súlyos, lassú, kitartott akkordokkal indul, jellegzetesen gyászindulóra, lacrimosára emlékeztető hangzásokkal. Majd finoman, észrevétlenül átszövődik könnyed, pörgő, tipikusan mozarti hangzásvilágba, ahol már az életöröm harsánysága felülkerekedik a komor előzményen.
Továbbra sem szeretném a történet bonyolult szálait kronologikusan követni, hanem sorozatindító szándékomhoz hűen, szubjektív női szemszögből próbálom kibontani.
Don Giovanni semmilyen akadálytól nem riad vissza, ha egy nő szívét elrabolhatja. A társadalmi konvenciókra, elvárásokra, erkölcsre fittyet hányva tör előre csábításai felé, átgázolva embereken, érzéseken, egy bizonyos csúcs felé hajtva. Mi is tulajdonképp a célja? „A” nő! Nem egy nő, hanem a nő mint fogalom, mint látvány, érzés, érzéki vágy, mint meghódításra alkalmas préda. Olyan megtévesztően tud udvarolni, olyan szenvedéllyel fonja hálójába a nőket, hogy emiatt egyszerre több hölgy is meg van győződve arról, hogy csakis ő lehet az egyetlen szerelem a férfi életében. Don Giovanni alakja igencsak megnyerő, rámenős; érződik, hogy nem tántorítja el semmi.
Halált megvető bátorsággal csörtet be az éppen kiszemelt nő életébe. Kicsit sem zavarja, nem riasztja vissza – ugyanis nem is érdekli – a nő társadalmi helyzete, státusza. Önvédelemből gyilkosságot is elkövet, hiszen úgy indul az opera, hogy leszúrja Donna Anna édesapját, a Kormányzót.
Kitérnék a Kormányzó alakjára, az apai szív halálon túl is lüktető féltésére. Arra a túlvilági erőre, amely egy szülőt mozgat, ha gyermeke védelmezéséről van szó. Mozart hangzásai hűen tükrözik ezt.
Don Giovanni jelleme igencsak kétes, hiszen a barátságot sem tartja becsületbeli ügynek: a hű Leporellót is csupa kellemetlen és veszélyes helyzetnek teszi ki. Semmi más nem érdekli, csak hogy megkaparintsa a kiszemelt nőket, megússzon minden következményt, és tovább utazhasson új, ismeretlen vidékek és nők felé.
Leporello ismeri barátja „nagy” természetét, és próbálja figyelmeztetni a hölgyeket, beszámolva nekik a csábító hódításairól. Ez egy sokatmondó részlet, hiszen ha valaki pontosan, országokra lebontva számon tartja a hódításait, akkor nem más illik rá, mint a „skalpvadász” címke. A több és a még több a cél. Leporello mókás áriával ecseteli Donna Elvirának barátja hódításait.
A cselekmény során három nő esik áldozatul Don Giovanni csábításának. Ezek tulajdonképp három típust személyesítenek meg.
Donna Anna komoly, tartásos, igazi úrinő, akinek erényét apja és vőlegénye, Don Ottavio is vigyázza, és aki látszólag nem elcsábítható. Az álarcos Don Giovanni megkísérli ugyan hálójába keríteni, ám ez nem sikerül neki. Donna Anna elveszíti apját, a Kormányzót, és vőlegénye segítségével próbálja megtudni, hogy ki volt a merész betolakodó és apjának gyilkosa. A hírhedt nőcsábász tulajdonképp minden szívet meghódít valamilyen formában. Donna Anna gyászának mélységében, fájdalma mögött is hallani véljük Mozart zenéje mentén a megbántott nő fájdalmát is. Ő az egyetlen, aki nyíltan nem ismeri el, de tulajdonképp különös módon megérintette Don Giovanni férfiassága. Ellenállásával és jogos igazságvágyával megfordítja a helyzetet, és bizonyos értelemben derékba töri a férfi sorskerekét: a gátlástalan Don Giovanni le van fegyverezve, és érzelmileg először van megérintve.
Donna Elvira szép, fiatal hölgy, aki dühödten keresi csábítóját, hiszen az továbblépett, elárulta szerelmét. Amikor felismeri Don Giovannit, előjön nőiségének az a vetülete, amely a sebzettség után a bosszút szomjazza. Gyűlöli a férfit! (Vajon?) Minden nőt óvna tőle. (Valóban?) Donna Annának is segít a keresésben, Zerlinát is távol akarja tartani a csábító karmaitól. De miért? Csupán női szolidaritásból? Gyűlölete mögött nem az a sokat emlegetett klisé rejtőzik, hogy tulajdonképp ez is a szerelem része? Tettei, hangja ezt vallják. Bár nagyon haragszik rá, Donna Elvira csak magáénak akarja tudni Don Giovanni szerelmét.
Zseniális Mozart lélekismerete, ahogyan hangzásban megalkotja ezt az összetett, bonyolult érzést is.
Zerlina bájos parasztlány, Masetto menyasszonya, aki esküvőjére készülve esik áldozatul a férfi csábításának. Fondorlatos módon hálózza be ezt a lányt is, megtévesztően gyönyörű hangzással. Édes dallam, összeötvöző szöveg… ördögi ez a férfi! Ismeri a női lelket, és pontosan tudja, hogy kinek hogyan kell udvarolni.
A szálak a végén összetalálkoznak, és mindhárom nő megszabadul a nagy hódítótól. Valószerűtlen módon a Kormányzó szobra elevenedik meg, és földön túli ereje a pokol lángjaiba taszítja Don Giovannit. Ez a kísértet akár a férfi lelkiismerete is lehet, hiszen bár látszólag fölényesen és könnyedén halad életútján, Don Giovanniban mégis dolgozik lelkének megtisztulási vágya. Talán ő maga idézte meg saját végzetét, mert valószínűleg éppen önmagától kívánt megszabadulni a halál által.
Még mindig maradt egy kérdés. Miért voltak vajon csábíthatóak ezek a nők? Hiszen pontosan tudták, hogy ki Don Giovanni… Mi mozgatta őket a szerelem felé? Vajon ez a három jellemtípus nem találkozhat minden nőben – más és más élethelyzetben? Nem személyesítheti meg ez a három női szereplő egy és ugyanazon nő életszakaszait?
Talán mindannyian voltunk naiv Zerlinák, akik menyasszonyként sem értettük még pontosan a szerelem mélységes és magasságos lényegét. Vagy esetleg voltunk már Elvirák, és egyedül akartuk kivívni, hogy csak minket szeressen egy bizonyos férfi. Sőt, lehettünk Donna Annák is, akik asszonyi erénnyel, ám lelkileg bonyolult érzésektől megérintve leküzdöttünk magunkban valamit, tükröt tartva egy férfinak.
A szerelem csendesen jár ebben a világban. Önmagában a legszebb emberi érzés, a legerősebb mozgató és összeötvöző erő. Mi magunk tesszük ilyenné vagy olyanná, attól függően, hogy milyen állapotunkban talál ránk… Egy biztos. Ez az érzés kéretlenül és kopogtatás nélkül foglalja el az emberi szívek trónját. Elfogadjuk, megtagadjuk, megéljük vagy elfojtjuk – a szerelmet ez nem kisebbíti, és nem teszi tisztátalanná. Cselekedeteink és döntéseink minősége által alakul bennünk valamilyenné. Ami egyértelműen minket minősít, és nem magát az érzést.
Mozart zenéjét hallgatva hihetetlen szépséggé minősül át minden. Hatalmas lelke áthatja a művet, és rendkívüli életbölcsessége uralja a hangzásokat.
Szerző: Horváth Erika
