Musical két felvonásban
Radványi Géza és Balázs Béla filmje alapján
Dalszövegek: Nemes István
Szövegkönyv: Böhm György, Korcsmáros György, Horváth Péter
"Az iskolában, magyarórán olvastunk egy verset. A versnek is, mint sok egyébnek, amivel dolgunk akad a világban, alkotója van: ő a költő. Most éppen Kosztolányi Dezsőnek hívják, a versben pedig ott A játék. (…)
A színpadi játék, amihez minket válogattak, igencsak hasonlít a Kosztolányi-versre. Ha nem is egészen gömbölyű – hiszen jó darabos dumák vannak benne, amivel mi többnyire szokva vagyunk, csak otthon erről nemigen tudnak... –, gyönyörűnek viszont annál gyönyörűbb.
Én láttam már A négyszögletű kerek erdőt, az Óz, a nagy varázslót, a János vitézt vagy A brémai muzsikusokat, a színpadon azonban másmilyen az érzés. Ami lentről csak csodaszép, az fentről már annyira csodajó tud lenni, hogy a húsvéti szabadnapok idején untam is magam a hangulata nélkül.
A színpadi zongora például valóban nyitható és csukható, de még egy felnőtt is megbújhatna benne, ha szépen összegömbölyödne. Táncolni lehet a tetején, a fedelével meg lehet csípni a trógert, és bár a könnyebbség miatt jól kizsigerelték, a kopogó billentyűk mögül egy vékonyka gyerekhangon mégiscsak előcincog a csavargó dallam. Öregebb, mint a nagyanyám, hiszen azt írja rajta: Diplôme de l'Exposition Universelle – Paris 1900.
A mi játékunkban az egyik szereplőnek francia nagykövet az apja, még az is meglehet, hogy a mester, aki ezt a zongorát a valóságban összerakta, játék szerint hozzájuk szállította le valamikor, a boldog békeidőkben. A történet így lesz gömbölyű. Meg azzal a sok aprósággal, azokkal az izgalmas tárgyakkal, kellékekkel, amelyek arról árulkodnak, amiről a szereplők csak álmodni mernek: mi lesz belőlük, ha egyszer nagyok lesznek?
(…) Én eldöntöttem: ha nagy leszek, gyerek leszek! Valahol, Európában mindig nyit majd egy Trógeregyetem, és lesznek ott hatalmas ficsúrkodások! Jösztök majd akkor játszani?"
Laczkó Vass Róbert: Trógeregyetem – Valahol Európában, Exit Kiadó, Kolozsvár 2014.
Szereposztás
Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera ének- és zenekara
Alkotók