Ory grófja

Cselekmény:

I. felvonás:
Fourmoutiers vára előtt egy remete jelenik meg, akiről senki sem sejti, hogy valójában nem is oly szentéletű, s nem is olyan remete, mint ahogy külseje és megjelenése mutatná. Az ifjú Ory gróf ő, a jól ismert szoknyavadász. A férfiak eleje most messze jár, véres harcmezőkön, a francia lovagság Jeruzsálemet vívja. De az asszonyok, lányok, bizony itthon vannak a rokka mellett és hol férjeik, mátkáik után sóhajtoznak, hol - nem sóhajtoznak. Kiváló alkalom arra, hogy az ,,erős nem" távollétét új, vérforraló ,,hőstettek"-re használja fel az ifjú kalandhős. Ő a ,,szentéletű remete", akit messziről is ide vonzott Fourmoutiers várúrnőjének, Marianne grófnénak szépsége. Hűséges barátja, Robert vele tartott, mert hiszen - az asztalról néha lehull a földre egy kis morzsa. Ő az a teliszájú vásári kikiáltó, aki a népség figyelmét fölhívja a remetére. A lármára, a hűhóra kilép a kastély kapuján Ragonde, a várúrnő bizalmasa. Marianne grófné szenved, nagyon szenved, valamely ismeretlen kín gyötri és Ragonde azért lépte át a küszöböt, hogy a remete segítségét kérje. A remete buzgón ajánlgatja tudományát: ,,Jöjjetek csak, jöjjetek, ti csinos leánykák, mily boldogság, ha segíthetek nektek." A vidám tömegjelenetet - a remete tanácsokat és javallható gyógymódokat ajánl! - éppen Ragonde megjelenése zavarta meg. De még mások is közelítenek: két jövevény. Ory gróf nevelője és apródja, Isolier. Ők ketten nem szoknyák után futnak, legalább az első pillanatban nem. A javíthatatlan ifjú gróf apja küldte őket, hogy keressék meg az elkalandozott, szoknyabolond ifjút. Isoliertől megtudjuk, hogy őt még más erő is hajtja Fourmoutiers felé: fülig szerelmes unokahúgába, aki nem más, mint Fourmoutiers grófné, Marianne. A nevelő is megszólal egy panaszáriában, s elmondja, milyen nehéz sor az olyan fickót nevelni, annak lépteit fiovelni, sorsáért felelni, mint a nagyreményű Ory gróf.

Fiatal lányok sereglenek itt, ami fölöttébb gyanús, mert ahol ennyi a csinos lány, onnan vajon hiányozhat-e az ő szeretett pártfogoltja és gazdája, az ifjú Ory? A lányoktól megtudja, hogy immár egy hete egy remete jár erre. Egy hete? Hiszen éppen egy hete tünt el a fiatal gróf is! Isolier, az apród közelíti meg a remetét, akiben nem ismeri fel keresve-keresett grófocskáját. Tanácsot kér, hogyan vegye be, ha nem is éppen Fourmoutiers várkastélyát, inkább annak úrnőjét, Mariannet. Egy ötlete volna: oly ifjú még, hogy bátran öltözhet apácának és akkor majd beengedik a kastélyba. De mindenesetre kéri ehhez a vállalkozáshoz a szentéletű és bölcs remete segítségét. A remete bólint és jóságosan megígéri segítségét. A segítségre meg is lesz az alkalom, mert a kapun a szépséges úrnő, Marianne lép ki és hosszú áriában panaszolja el boldogtalanságát. A remete felölti legszentebb ábrázatát és kinyilatkoztatja, hogy a grófnénak az Ég akarata szerint szerelmesnek kell lennie. De most azután olyan fordulat következik, ainire nem számított és ami egyáltalán nem is nagyon tetszik a szentéletű férfiúnak. Marianne ugyanis úgy hallgat a bölcs és szent tanácsra, hogy ő - unokaöccsébe, Isolier apródba fog beleszeretni! A remete, aki éppen versenytársától kapott jó ötletet, munkához lát. Be akar jutni Marianne társaságában a kastélyba. A fő az, hogy a falakon belül legyen. Odabenn majd további bölcs tanácsokat ad és oltalmazni fogja a grófné szépségét és tisztaságát Isolier apród ellen,
hogy amit megvéd Isoliertől, mindaz - az övé legyen. Ilyen módon kerül szembe Ory ifjú grófja a saját apródjával. De még át sem lépték a kastély kapuját, mikor elébük toppan a zordon nevelő, hogy Marianne és mindenki előtt leleplezze a remetét, aki nem más, mint a nőcsábító Ory gróf, személyesen!
Az általános fölháborodás és riadalom közben pecsétes írásos üzenet érkezik: vége a keresztes hadjáratnak, és közeledik már Golaud gróf, a vár ura. Marianne kikacagja az ál-remetét, de az nem adja meg magát sorsának: egy napja van még és ez alatt megbosszulja kudarcát.

II. felvonás:
A falak mögött járunk már, a várkastélyban. Marianne és komornái a keresztes lovagok visszatérését várják. Odakünn vihar tombol, förgeteg rázza a tetőket. Apácák érkeznek, akik menedéket kérnek a kegyetlen idő és a rettenetes Ory gróf elől, aki üldözi őket. Marianne szeretettel befogadja a menekülőket, de közben alig tudja fékezni az apácák vezetőjének, Gianetta nővérnek sajátos és gyanus gyengédségeit. A menekült apácák magukra maradnak, s akkor megszólal igazi hangjuk: harsány férfikórus. Közöttük látható Ory grófon, vagyis ,,Gianetta nővéren" kívül Ory minden gazságban kész cimborája és követője, Robert is, aki már magánlátogatást tett a kastély pincéjében, ahonnan értékes italnemű zsákmánnyal tért vissza. A bordal kétszer is megszakad és a flaskót gyorsan el kell rejteni az apácák szoknyáiba, mivelhogy előbb Ragonde, majd Marianne nyit be a terembe. Az apácák ilyenkor térdre hullanak és buzgón imádkoznak, mélyen meghatva a kastély asszonynépét.
Isolier hozza hírül, hogy Golaud gróf hadaival még az éjjel megérkezik. Amikor megtudja, hogy Marianne kiket fogadott be a kastélyba, felháborodva leplezi le az apácaruhás vendéget. Közeledő fanfárok hirdetik a keresztes lovagok érkezését, az ,,apácák" gyorsan kereket oldanak, maga Ory, bosszulatlanul hagyva kudarcát, kénytelen újabb tevékenységének színterét a burgundi tartományba áthelyezni, mivel oda még nem érkezett el a keresztes háború végének híre. De Isolier itt marad Fourmoutiers várában, hogy most már a szépséges Mariannet szolgálja.