31
október
szombat/ 18:00
Giuseppe Verdi

DON CARLOS

KMO Don Carlos web 1920x600.jpg
Opera
 
Opera négy felvonásban két szünettel
Szövegét írta: Joseph Méry és Camille du Locle
Spanyolországban játszódik 1560 körül

 

Szereposztás

Valois Erzsébet
II. Fülöp
Rodrigo | Posa Márki
Főinkvizítor
A főinkvizítor vezetője
Eboli Hercegnő
Egy szerzetes
Lerma Gróf | Királyi hírnök

 

Alkotók

 

 



Mint a fuldoklók  az örvény előtt

Interjú Anger Ferenc rendezővel

 

Verdi  Don  Carlosa  65  év  után  kerül  újra  színre  a   Kolozsvári  Magyar  Operában.  A rendezővel,  An­ger Ferenccel a darab ritkán emlegetett szerkeze­téről,  egy  rendkívül tiszta  címszereplőről  és  arról  beszélgettünk,  miért  nem  bukik  el  az,  amit  Don Carlos képvisel.
 

Verdi  legnagyratörőbb  vállalkozásának  szokták nevezni a Don Carlost. Miben az?
A francia  típusú  romantikus  nagyopera  műfajában  mindenképpen.  Verdinek  van monumentálisabb műve is, az Aida például, de a nagy történelmi tablót,  amely  a  középkorból  vagy  a  kora  újkorból  veszi  a  témáját,  itt  valósítja  meg  a  legnagyobb  ívben.  Schiller  szerteágazó,  gazdag  jellemrajzú  drámáját színpadilag kezelhető méretűre szabni szinte lehetetlen  feladat.  Verdi  sokat  vívódott  és  küzdött  vele.  És  közben a Don  Carlos  azok  közé  az  operái  közé  tartozik,  a  Rigoletto  és  a  Traviata  mellett, amelyek a legintenzívebben boncolgatják az ember lélektanát.
 

 A  darab  egyik  legérdekesebb  összeütközése,  hogy két nő szereti ugyanazt a férfit...
 Ez  önmagában  nem  olyan  ritka:  az  Aidában  is  hasonló az alaphelyzet. Itt azonban van egy dupla csavar.  Eboli  és  Erzsébet  is  Carlost  szereti,  Erzsébetet pedig két férfi, ráadásul apa és fiú. Két szerelmi háromszög is van tehát a darabban, amelyeknek gyújtópontja közös. Ugyanakkor érdekes módon apa  és  fiú,  akiket  a  legnagyobb  konfliktus  feszít  szembe  egymással,  alig  találkoznak  a  színpadon:  mindössze háromszor, és akkor is csak nagyon rövid  időre.  Nincs  közös  duettjük.  Ez  nagyon  különleges  szerkesztési  technika.  Az  egész  opera  alatt  szinte senkinek nincs klasszikus áriája.
 

A történelmi Don Carlos egészen más volt, mint akit Schiller és Verdi megformált. Mitől izgalmas ez a figura?
Számomra az a legizgalmasabb, hogyan lehet egy lelket  eltorzító,  álságos,  hazug,  párhuzamos  világban  (amilyen  egy  kora  újkori  királyi  udvar  lehetett  a  minden  valódi élettől  elzárt  inkubátorközegével)  megőrizni vagy egyáltalán megtalálni az emberséget. Ráébredni  arra,  mit  jelent  a  szabadság,  mit  jelent  az  egyén  értéke  és  a  természet adta  jogai:  az  élethez,  a  szerelemhez,  az  őszinte  emberi  kapcsolathoz  való  joga. Hajlamosak  vagyunk  ezt  gyermeki  tisztaságnak  nevezni,  holott  ennek  születéstől halálig  meg  kellene  maradnia  bennünk,  de  ez  a  gyermeki  tisztaság  valahol  a  felnőtté  válás  folyamata  alatt  elvész  vagy  elhalványul.  Carlosban  ez  a  tisztaság az Erzsébet iránti szerelem, az apja iránti tisztelet és félelem, illetve Posa barátsága nyomán éled fel újra. A lángoló ifjúság tisztasága, amely meg akarja váltani a világot. Erzsébet ugyanilyen romlatlan fiatal nő, akit politikai okokból szinte árucikként adnak  el  egy idegen  országba.  Carlos  jegyesének  szánták,  aztán  az  apja  veszi  feleségül.  Onnantól a  protokoll  szerint  Carlosnak  anyának  kell  őt  szólítania, akivel egyidős és akibe szerelmes. Kiéhezettek a  szeretetre  és  a  szabadságra,  és  úgy  kapaszkodnak egymásba, mint a fuldoklók az örvény előtt.
 

Mennyire szükségszerű Don Carlos bukása?
Nem gondolom, hogy szükségszerű lenne. Ezért is próbáljuk szimbolikussá tenni a figuráját. Lehet, hogy ő maga fizikailag elbukik, de az általa képviselt eszme nem. A gondolat magvát elvetette. A Don Carlos-i gondolat  ugyanolyan  örök,  mint  a  hamleti,  amellyel sok  rokon  vonást  mutat.  Don  Carlos  a  választási  kényszerben vívódó, tétova, gondolkodó ember típu-
sa, és ez mindnyájunkban benne van. Ezért is aktuális  a  darab.  Ami  a  mi  szemünkben ma  abszurdnak  tűnik  (hogy  valakit  politikai  okokból  adnak  férjhez),  az informálisan a világ nagy részén még ma is létezik. 
A színház ezekből a történetekből táplálkozik, és akkor hat igazán, ha a néző azt érzi: ez rólam szól. A jók is, a rosszak is mi vagyunk a színpadon.


Mennyire a hit drámája a Don Carlos?
Abszolút  az.  A  világi  és  az  egyházi  hatalom  öszszeütközése tulajdonképpen eldöntetlen marad. 
De  a  nagybetűs  –  az  evilági  és  a  transzcendens  – hit  Carlosban  forr  össze  a  legjobban.  Profán  hit  a  
szabadságban, a változásban, abban, hogy az ember  érték.  A  transzcendens  hit  pedig a  jövőben,  a  szeretet  és  a  szabadság  egységében,  amelynek  saját élettapasztalatom szerint nem sok köze van a kizárólagosságot  hirdető  dogmatikus  vallásokhoz.  
Ha valaki a szabadságért küzd, nem csak a saját érdekében teszi, hanem azért, mert hisz abban, hogy ez a küzdelem a következő nemzedékekért is folyik. Éppen ezért a Don Carlos nemcsak megváltás-, hanem megváltoztatástörténet is.


DEMETER ZSUZSA