Szomor-Pejtsik-Miklós: BÁTHORY ERZSÉBET 

Image
Báthory Erzsébet

2021. február 28-án, vasárnap este hét órától intézményünk YouTube-csatornáján a BÁTHORY ERZSÉBET musical-opera felvételét tekinthetik meg.
„A Báthory Erzsébethez hasonló komplexitású előadást még nem láthatott az erdélyi magyar közönség.” – mondta el Szép Gyula, az Opera igazgatója a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón. 

„A mű középpontjában a magyar történelem egyik legvitatottabb asszonya áll, akinek sorsa számos irodalmi, zenei, képző- és filmművészeti alkotást ihletett. Báthory Erzsébet 1560-ban született, tizenöt éves korában vette feleségül Nádasdy Ferenc gróf, és nem volt még harminc éves, amikor megözvegyült. Bár a korabeli Európa egyik legszebb és leggazdagabb asszonyának számított, férje halála után visszavonultan élt, számos kérőjét elutasította (…) Egyedülálló vállalkozás volt a Kolozsvári Magyar Opera történetében a Báthory Erzsébet című musical-opera színpadra állítása, amely a budapesti Szabad Tér Színházzal koprodukcióban valósult meg. Több mint száz művész közreműködésével, látványos díszlettel, jelmezekkel és koreográfiával született meg az előadás, művészi és technikai szempontból is új kihívások elé állítva a kolozsvári társulatot.” – olvashatjuk a maszol.ro oldalon megjelent írásban.

„Mi a posztmodern jegyében teremtjük újra a félreismert és félremagyarázott Báthory Erzsébet alakját, hangsúlyozom egy színpadi alakot… Hatalmi játszmáról szól a történet. Nagyon hasonlít az életünkre, arra, hogy a politika hogyan tudja érvényre juttatni a hatalmát, az érdekeit… Elárul, megcsal, öl, hazudik, megvádol embereket. Mindezt azért teszi, hogy politikai hatalmát megerősítse. Ebben a szándékában, eszközökben nem válogat. Marad a pénz, árulás, hazugság, mesterkedés.” – az előadás rendezőjének nyilatkozatát az erdon.ro oldalon megjelent cikkben olvashatjuk.

Előzetesként tekintsék meg a Duna televízió Kultikon című műsorában megjelent összeállítást, amely a kolozsvári bemutató után készült.

Az előadás rendezője: Bagó Bertalan • Koreográfus: Novák Péter • Producer: Bán Teodóra 

Az előadás 2021. február 28-án este hét órától, 24 órán át lesz elérhető intézményünk YouTube-csatornáján.