Szeptember 1-én a nagysikerű Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperával indítja a 2024/2025-ös évadot a Kolozsvári Magyar Opera. A Novák Péter rendezte nagylélegzetű produkciót Kulcsár Szabolcs dirigálja. A zenei remekművet szeptember 1-én, vasárnap este hét órától tekintheti meg a közönség.
,,Eljött az ideje a rock és a musical egyetemes repertoárjának leghíresebb műveit is színpadra állítani. Így esett most a választás a Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperára, amelynek világpremierje mérföldkőnek számított az 1970-es évek elején. A mű vallás- és kultúrtörténeti szempontból is igen jelentős, hiszen az általa felidézett történet az európai kultúra egyik alapköve. Úgy éreztük, hogy – az Ali Baba, a Báthory Erzsébet és a Sándor Mátyás után – társulatunk készen áll arra, hogy megbirkózzon a műfaj legigényesebb produkcióival, magas szakmai színvonalon tolmácsolva a szerzők művészi koncepcióját” – nyilatkozta Szép Gyula operaigazgató.
A következő előadásra szeptember 2-án, ugyancsak este 7 órától kerül sor.
Az előadásra jegyek vásárolhatók az opera jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a www.eventbook.ro weboldalon.
Várjuk Önöket!
Részletek a magyaropera.ro oldalon