Mozgásba zárva - Ősbemutató a Kolozsvári Magyar Operában!

Image
Mozgázba zárva

Társulatunk balettkara 2021. június 17-én, csütörtökön 19 órától Mozgásba zárva című táncjátékát mutatja be. 

Az előadás zeneszerzője Călin Ionce, rendező-koreográfus és ötletgazda Livia Tulbure Gună.
„Nekünk, balettművészeknek az élet értelmét az a kifejező testi mozgás jelenti, amelyet táncnak nevezünk. A nemrégiben átélt korlátozások, a fizikai elszigeteltségen túl, frusztrációt, sőt elidegenedést váltottak ki bennünk. Mikor újra találkozhattunk, valamennyi kötelező szabály mellett, csak egyre vágytunk: hogy táncolhassunk!
Az előadás ötlete a táncosaink által 2020 májusában, a világjárvány kellős közepén készített videó folytatása. Azon a felvételen a fizikai elszigeteltséget mutattuk be, testrészeinkre leképezve. Ez több volt, mint koncepció, hiszen a tényleges helyzet kényszerítette a táncost arra, hogy testi kifejezőképességét a valóságosnak csupán töredékeivé redukálja. Eleinte nem terveztem művészi végterméket készíteni belőle, amelyet majd közönség előtt is bemutathatunk, csak később született meg a színpadi mű megvalósításának ötlete.
Ennek a táncprodukciónak nincs tényleges cselekménye. De van egy történetünk – amely a félelemről, a frusztrációról, az erőszakról és a szeretetről szól. A táncosok teste példás módon ábrázolja mindezeket a lelkiállapotokat.
A produkció alcíme (Szavakon túl, a Tánc) arra a nyelvezetre utal, amelynek révén én és a balettkar csodálatos művészei úgy döntöttünk, elmondjuk az igazságot arról, hogy kik vagyunk és mit érzünk. A tánc a mi elsőrendű kifejező nyelvünk, és a szavakon túl, a testünk is elég ahhoz, hogy kifejezzük magunkat.” – nyilatkozta Livia Tulbure Gună rendező-koreográfus az ősbemutatóra készülve.

Jegyek kaphatóak online az eventbook.ro oldalon, valamint az intézmény jegypéztáránál a következő program szerint: hétfőn, szerdán és pénteken 10.00 és 16.00 óra, kedden és csütörtökön pedig 13.00 és 19.00 óra között.
Várjuk Önöket 2021. június 17-én 19 órától a Kolozsvári Magyar Operába!
Ötletgazda és rendező-koreográfus: LIVIA TULBURE GUNĂ
Zeneszerző: Călin Ionce
Dalszöveg: Silvia Ștefănescu

Szereposztás:
Énekművészek:
Paula Coteț, Alexandra Leșiu, Andrei Petruș
Előadják:
Viorica Bogoi, Antonia Indrei, Cristina Ioana Terebesy, Andreea Popa, Camelia Rațiu, Alex Dobre, Sergiu Hosu, Florin Ianc, Kálmán Róbert Attila, Vlad Sebastian
Díszlettervező: Venczel Attila
Jelmeztervező: Starmüller Katalin
Látványterv: Kerekes Zsolt
Videóklip: Ciprian Mateian
Operatőr, vágó: Tárkányi János
Ügyelő: Venczel Péter
 

Az előadásra jegyek vásárolhatók az intézmény jegypénztárában, valamint online, a www.eventbook.ro weboldalon.