LETSHOW és LETSHOW ÚJRAMELEGÍTVE

Image
Letshow

LETSHOW és LETSHOW ÚJRAMELEGÍTVE
2021-ben is folytatódik a Kolozsvári Magyar Opera online közvetítéseinek sorozata!

A 2014-ben bemutatott LETSHOW újévi kabaré felvételét 2021. január 7-én, csütörtökön  19 órától, a 2015-ös LETSHOW ÚJRAMELEGÍTVE szilveszteri előadásunkat pedig 2021. január 10-én, vasárnap 19 órától követhetik az intézmény YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán.
Az évnyitó Johann Strauss hangversenyt követően két olyan újévi összeállítás közvetítését tűztük műsorunkra, amely a közönség és a társulat visszajelzései mellett a szakmai zsűri tetszését is elnyerte, a 2014-ben bemutatott LETSHOW produkciót ugyanis a legjobb musical-előadás díjával jutalmazták.
Béres László rendező a  következőképpen foglalta össze a produkció esszenciáját: 
A közönség és a társulat visszajelzései alapján, úgy érzem, a rövid és gyors próbafolyamat után színvonalas mulattató előadást hoztunk létre. Amikor Kulcsár Szabolcs karmester úrral összeültünk átgondolni és kidolgozni a szilveszteri műsort, tudtuk, hogy olyan műfajjal állunk szemben, melynek nagyon jól meghatározott keretei vannak, és nagyon könnyű melléfogni. Kihívás volt a kitűzött cél: egy olyan igényes újévi kabaré létrehozása, amely minden kolozsvári és erdélyi néző számára kiváló, minőségi szórakozást nyújt. Azonban nemcsak az igényességre figyeltünk oda, hanem arra is, hogy az előadás színes legyen. Habár különálló részekből áll, az egymástól távol álló műfajok mégis szerves egységet alkotnak: van benne berlini kabaré, magyar népzene, Broadway-i típusú musical, operett és még mulatós zene is. A lecsóban úgy főtt mindez szépen össze, hogy valóban megfelel a 21. századi közönség elvárásainak. Olyan darabokat és számokat választottunk, melyek az elmúlt tizenöt év szilveszteri repertoárjában nem – vagy csak alig – jelentek meg, valamint a koreográfiák látványban és dinamizmusban is újszerűek.
A nézőtérről észlelt érzések már a próbafolyamatkor is jelen voltak: kortól függetlenül mindenki vidáman és lelkesen dolgozott a közös siker érdekében. Büszke vagyok a társulatra és az egész intézményre, hogy együtt egy újabb teltházas produkciót vihettünk az opera színpadára és a közönség elé.”

Ugyanezt a koncepciót követték 2015-ben is, amikor újragondolva és kiegészítve kabaréjelenetekkel, meghívott előadókkal, fellépőkkel, és rengeteg újdonsággal színpadra állították a LETSHOW ÚJRAMELEGÍTVE előadást.


A produkcióban fellépő alkotók:
LETSHOW
Újévi kabaré 
FELLÉPŐK: Balázs Borbála, Barabás Zsuzsa, Bartha Boróka, Egyed Apollónia, Fülöp-Gergely Tímea, Hary Judit, Kerekes Mária, Székely Zselyke, Ábrahám Gelllért, Gergely Elek, Farkas Lóránd, Laczkó Vass Róbert, Marosán Csaba, Pataki Adorján, Rétyi Zsombor, Sárosi Áron, Szilágyi János
MEGHÍVOTT VENDÉGEK: Jazzybirds, Tokos Zenekar 
KABARÉJELENETEK: Ádám János, Madarász Lóránt
Fellép a Kolozsvári Magyar Opera ének-, zene- és balettkara

Díszlettervező: Venczel Attila • Jelmeztervező: Ledenják Andrea • Koreográfus: Jakab Melinda, Rusu P. Gabriella • Hangversenymester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre • Ügyelő: Venczel Péter • Sugó: Kondrát Bea • Vezényel: Kulcsár Szabolcs • Rendező: Béres László 

LETSHOW
ÚJRAMELEGÍTVE 

Szilveszteri kabaré 
FELLÉPŐK: Ádám Éva, Ádám János, Balázs Barbara, Barabás Zsuzsa, Bartha Boróka, Antal Livia, Farkas Loránd, Fülöp Márton, Gergely Elek, Hary Judit, Kerekes Mária, Laczkó Vass Róbert, Madarász Lóránt, Marosán Csaba, Mányoki László, Mányoki Mária, Pataki Enikõ, Raț Bianca, Rétyi Zsombor, Székely Zsejke, Varga Attila, Vigh Ibolya, Ábrahám Gellért, Sárosi Áron
MEGHÍVOTT VENDÉGEK: Jazzybirds, Tokos Zenekar
KABARÉJELENETEK: Ádám János, Madarász Lóránt
Fellép a Kolozsvári Magyar Opera ének-, zene- és balettkara

Díszlettervező: Venczel Attila • Jelmeztervező: Ledenják Andrea • Koreográfus: Jakab Melinda, Rusu P. Gabriella • Hangversenymester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre • Ügyelő: Venczel Péter • Sugó: Kondrát Bea • Vezényel: Kulcsár Szabolcs • Rendező: Béres László

Várjuk önöket a képernyők elé 2021. január 7-én, csütörtökön és január 10-én, vasárnap este hét órától!