La Rondine - lírai komédiát mutat be az opera április 11-én

Image
la rondine

Rendhagyó bemutatóra kerül sor csütörtökön, április 11-én este fél héttől a Magyar Operában. A társulat Anger Ferenc rendezésében Giacomo Puccini La Rondine (A fecske) című operáját mutatja be a nagyszínpadon. Az előadást Horváth József dirigálja.

Németh István Csaba zenetörténész a darab kapcsán elmondta: ,,Nem bécsi operett és a Puccini-operák között is eléggé atipikus. Zenéje azonban kifejezetten izgalmas és egyedi módon eklektikus. Szélesen szárnyaló pentaton Puccini-dallamokat és a szereplőjellemzést szolgáló (pontosabban Lisette bohóságát megjelenítő) rövid bitonális szakaszokat egyaránt hallhatunk benne. De a legfontosabb kelléket a partitúrában minduntalan felbukkanó keringők (Tempo di Valzer) jelentik, önfeledt forgásuk a Második Császárság frivol és dekadens atmoszféráját hivatott felidézni. Tegyük mindjárt hozzá, hogy a műfaj francia alfajáról van szó,mely valamivel lassabb a Wiener Walzer-nél. De a korszak vadonatúj amerikai táncdivatai is megjelennek egy-egy utalás erejéig: tangó, one-step és lassú foxtrott (ezeket Puccini 1907-es New York-i látogatásán ismerte meg). Megannyi ok, hogy mind Puccini megrögzött hívei, mind a zenéjéért kevésbé rajongók érdeklődve hallgassák A fecske kolozsvári bemutatóját."

Az előadásban Ádám Zsuzsanna / Balázs Borbála, Pataki Adorján / Sorin Lupu, Balla Sándor / Köpeczi Sándor, Kolcsár Katalin / Antal Lívia, Bardon Tony, Szabó Levente, Pataki Enikő, Hary Judit, Székely Zsejke, Szilágyi János, Ádám János, Sándor Árpád, Nagy Gergő, Peti Tamás Ottó, Mányoki László, Plesa Róbert, Fülöp Tímea / Kormos Melinda, Székely Dániel és Radu Pop látható. 

Az előadás létrehozásában a rendező alkotótársai voltak: Zöldy Z Gergely látványtervező, Venczel Attila a tátványtervező asszisztense, Kulcsár Szabolcs karigazgató, Barabás Sándor, Ferenczi Endre hangversenymesterek, Incze G. Katalin, Nagy Gergő korrepetitorok, Venczel Péter ügyelő, Kostyák Júlia súgó és Jancsó Hajnal rendezőasszisztens.