Idén is bérletet hírdet a Kolozsvári Magyar Opera

Image
Bérlethírdető

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kolozsvári Magyar Opera az idei évadban is meghirdeti kedvezményes bérleteit. Kínálatunkban idén a Puccini operabérlet, és az éves  Diákbérlet mellett újdonságként bevezetésre kerül a Családi operabérlet is, amely lehetőséget biztosít a családoknak arra, hogy közösen vehessenek részt előadásainkon.

Bérleteinket rendkívül kedvező áron kínáljuk, bízva abban, hogy ezáltal még több gyermek és felnőtt számára nyílik lehetőség arra, hogy felfedezze a zenés színház varázslatos világát. 

A diákbérlethez külön programokat is szervezünk: az öt előadás közül háromhoz kapcsolódóan, előzetes egyeztetés alapján, a diákok exkluzív foglalkozásokon vehetnek részt. Ezek során találkozhatnak rendezőkkel, zenészekkel és a társulat művészeivel, valamint lehetőségük nyílik arra is, hogy bepillantsanak a kulisszák mögé, sőt, részt vegyenek egy-egy próbán is. Ezekkel az élményekkel közelebb hozzuk számukra azt az izgalmas folyamatot, amely egy-egy előadás létrejöttét megalapozza.

A bérletek október 7-től átvehetők a jegypénztárban, illetve vásárlási igényüket előzetesen jelezhetik az alábbi elérhetőségeken.

További információkért és részletekért kérjük, keressenek minket a következő elérhetőségeken:

Telefon: 0741 245 309; 0754 050 150
E-mail: [email protected]; [email protected]

Bérlethírdető videó