Ugrás a tartalomra
2026 / 03 / 26
,,100 napos kortól 100 éves korig álmodjuk előadásunkat, amit a jó öreg poros színház ihletett” – vallja Mester Dávid zeneszerző és ifj. Vidnyánszky Attila rendező. Az alkotók terve, hogy az elsősorban gyermekeknek szánt előadás nézői egy gyermek szemén keresztül lássák, egy gyermek fülén keresztül hallják a világot, és egy gyermek szívével szeressék azt, amit a felnőttek már elfelejtettek szeretni.
Az előbemutatót követően újra megtekinthető a Kolozsvári Magyar Opera rendhagyó, nagysikerű produkciója az Aranykulcsocska, avagy Burattino kalandjai című gyermekopera április 2-án, csütörtökön este fél héttől. Az előadást Jankó Zsolt dirigálja, rendezője ifj. Vidnyánszky Attila.
Ifj. Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője a bemutatót megelőzően hangsúlyozta: ,,A darabválasztás valójában inkább ürügy volt: inspiráló feladatnak tűnt operát készíteni gyermekeknek, és rajtuk keresztül közelíteni a műfajhoz. Dávid ezt a kiindulópontot nemcsak komolyan vette, hanem sokszorosan túl is szárnyalta. Az alapötlet az volt, hogy az opera műfaját a mai rajzfilmek tempójával kezdjük felépíteni.”
Jankó Zsolt, karmester kiemelte: ,,A különböző ritmusképletek kombinálása és egyidejű megszólaltatása különös belső lüktetést ad a darabnak. A zene, habár koncertszerűen is megállja a helyét, teljesen összefonódik a történettel: szemléltet, kiemel, felfokoz. Ilyen szinten az opera egyszerre szimfonikus/operazene és színházi zene is. A fiatal zeneszerző mesterien hangszerel. A különböző hangszerek társítása nála igen széles skálán mozog..”
Az előadás főbb szereplői: Gebe-Fügi Renáta / Imre Éva, Bodolai Balázs, Balla Sándor, Laczkó Vass Róbert, Kincses Márk, Bardon Tony, Covacinschi Yolanda, Gergely Arnold-Levente, Modra Noémi, Mányoki László / Molnár Zoltán, Gergely Elek, Kis-Lukács Bernadett, Smaranda Ciubotariu, Alexandru Moldovan
Az Aranykulcsocska, avagy Burattino kalandjai című gyermekopera legközelebb április 28-án lesz látható a Magyar Opera nagytermében.
Várjuk Önöket!