7 HÉT, 6 OPERA

Image
7_het_6_opera

Szabolcsi Bence írja: ,,A hang úgy alakul zenévé, ahogyan az idő történelemmé: emlékezünk rá, s emlékezetünk által adunk neki formát. Magunk teremtjük a korlátot, amelybe szédülés nélkül megkapaszkodhatunk.” Van-e maradandóbb, mint egy dallam?

Ezeknek a gondolatoknak a jegyében invitáljuk az operarajongókat a 7 hét, 6 opera elnevezésű opera-sorozatunkra, amelynek keretén belül külföldi és nemzetközlieg elismert sztárvendégek főszereplésével hat jelentős operát tekinthet meg a közönség hét hét alatt.

A január 25-én sorra kerülő Aida címszerepében a New York-i Metropolitanben több ízben is fellépő Kele Brigitta énekművész debütál. Az előadás látványtervét Gothár Péter Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező jegyzi. Giuseppe Verdi remekművét Selmeczi György állította színpadra, Horváth József dirigálja.

Február elsején Gy. Tatár Éva rendezésében Verdi Traviátáját tekinthetik meg a zenekedvelők. Violetta Valéry szerepében Covacinschi Yolanda magánénekes lép először színpadra, Georges Germontot ezúttal Peti Tamás Ottó énekművész (debüt) alakítja, míg Gáspárik Szilvia-Klára, Flora Bervoix szerepében debütál. Vezényel: Horváth József. Az előadásra a Színes operabérlet érvényes.

Világszerte elismert művész, Néstor Bayona spanyol karmester vezényli a Bajazzókat február 8-án, este fél héttől. A Szabó Emese rendezte produkcióban Canio (Bajazzó) szerepében a neves László Boldizsár előadóművészt, operaénekest láthatja-hallhatja a közönség.  Az előadásban a Kolozsvári Magyar Opera tehetséges énekművésze, Kincses Márk (debüt) alakítja Silviót.

Rendhagyó szereposztással játssza Giuseppe Verdi Rigoletto című művét február 15-én az Opera társulata. A mantovai herceget Dobrița Roland (debüt) alakítja, Gilda szerepében a mindig kiemelkedő alakítást nyújtó fiatal énekművészt,  Gebe-Fügi Renátát láthatja először a közönség. Vezényel: Kulcsár Szabolcs; rendező Selmeczi György. Verdi műve a szerelem és az önfeláldozás tragédiáját shakespeare-i mélységgel és magával ragadó zeneiséggel mutatja fel. Az előadásra a Színes operabérlet érvényes.

La Gioconda, Amilcare Ponchielli művét Horváth József vezényletével koncertszerű előadás formájában mutatja be a társulat, február 22-én. Díszmeghívott Sümegi Eszter magánénekesnő, a budapesti Magyar Állami Operaház Örökös Tagja.  Albert Innaurato drámaíró írja a Giocondáról: ,,van valami a dramaturgiájában, ami miatt lakmuszpapírszerűen megkülönbözteti azokat, akik szeretik az operát, azoktól, akik imádják.”

Végül, de nem utolsó sorban Georges Bizet Carmenjére várjuk közönségünket március 7-én. Az előadást az intézmény egykori kiváló mezzoszopránjának, László Éva emlékének szenteli a társulat. Az előadást Szabó Emese vitte színre,  Jankó Zsolt dirigálja. Carment Veress Orsolya magánénekes, Don Josét László Boldizsár tenor alakítja.

Ne hagyja ki a lehetőséget, tartson velünk!

A produkciókra jegyek vásárolhatók az Opera jegypénztárában (hétköznapokon 10-14 óra között, tel.: 0754-050150), valamint online a www.eventbook.ro weboldalon.