Hölgyeim és uraim, tisztelt egybegyűltek,
elérkezett a huszonnegyedik óra utáni pillanat, hogy a magyar kulturális és művészeti élet elismeréssel adózzon a Kolozsvári Magyar Operának.
Mikor felkérést kaptam ennek a laudációnak az elkészítésére, úgy éreztem, meg kell bizonyosodnom afelől, hogy az elkötelezettség nem vakít el, hogy az intézmény iránti rajongásomban mások is osztoznak: pályatársakat, a zenei és színházi élet elitjének tagjait hívtam fel, tudakolva, hogy egyetértünk-e abban, hogy a Kolozsvári Magyar Opera korunk egyik legfontosabb magyar művészeti intézménye. Kivétel nélkül mindenki megerősített ebben a meggyőződésemben. Úgy érezhetem hát, hogy jelen soraim a magyar zeneszerzők, karmesterek, rendezők, neves előadóművészek széles körének elismerését is közvetítik.
Mindenekelőtt essék szó a “szent” szolgálatról. Arról, hogy a Kolozsvári Magyar Opera működésének minden pillanatát áthatja annak az egyedülálló zenés színpadi tradíciónak az erkölcsi kényszerítő ereje, mely éppen 230 évvel ezelőtt született meg. A magyar kultúrtörténet ismerői tudják, hogy ez mit jelent: mit jelentett a múltban, és mit jelent ma.
Jelentette a magyar szó és a magyar zenei karakter egységét, jelentette a szoros kapcsolódást Európa művészetéhez, jelenlétünket az egyetemes zenetörténeti és műfajtörténeti folyamatokban, jelentette azt, hogy egy-egy nagy Verdi-opera a megírását követő évben már látható-hallható volt magyarul Kolozsvárt, jelentette, hogy a fiatal Erkel is Kolozsvárt szerezte a muníciót a magyar nemzeti opera megteremtéséhez, de jelentette azt is, hogy a könnyedebb, szórakoztató műfajok, az operett, a népszínmű mennyire túlbecsülhetetlen szolgálatot tettek az anyanyelv ápolásában, teremtettek mindig új, ünnepi eseményt a közösség életében, mindig felülemelkedve holmi népi-urbánus ellentéten.
Mindent egybevetve: a Kolozsvári Magyar Opera mindenkor a közönség és a közösség szolgálatának parancsát tekintette magára nézve kötelezőnek.
Szerencséjére, időről-időre akad egy-egy Bánffy Miklós, Janovics Jenő, egy-egy Szép Gyula, aki képes a történelmi fordulatok válságait kezelni, a mindenkori társulatot megőrizni a színpadi hivatás és a remekművek terében, szembeszegülni a közéleti nyomással, nem engedni az ízlésrombolás világdivatjának, a kommersz szirén-hangjainak. És őrködtek a karmesterek, Vaszy Viktor, Rónai Antal, Hary Béla, és őrködnek az újak, Horváth, Jankó, Kulcsár. Őrködni, őrizni az elhivatottságot, a művészi igényességet - ez a dolguk!
Nézzük, mi is a dolga manapság a Kolozsvári Magyar Operának?
Dolga, hogy műsoron tartsa a nagy repertoárt, a műfaj remekműveit, a “kötelező olvasmányokat”.
Dolga, hogy a magyar repertoár folytonosan jelen legyen, hogy az apukák mindenkor elvihessék gyermekeiket János vitézzel, Háryval, Hunyadi Lászlóval találkozni. A Kolozsvári Magyar Opera a klasszikus magyar repertoár csaknem teljes spektrumát - Erkel, Kodály, Bartók - műsorán tudhatja.
Dolga továbbá, hogy a magyar operett-repertoár fontos darabjaival is szolgálja a magyar nyelvű zenés színpad jelenlétét a kisebbségi magyarság életében. Dolga, hogy figyeljen korunk törekvéseire, hogy szakmai életét a jelenben, az európai valóságban élje; hogy teret nyisson az alkotásnak, a műfaj mai éltetőinek. A Kolozsvári Magyar Opera egyedül nagyobb kortárs repertoárral rendelkezik, mint a Kárpát-medence operajátszása összesen. Dolga még, hogy az opera varázslatos világát eljuttassa Nagyváradra, Marosvásárhelyre, a székelységbe, a szórványba, netán Budapestre, Miskolcra, Nyírbátorba és az Internetre.
És dolga, vagy dolgának tekinti, hogy - mintegy saját árnyékát is átlépve - egyfajta művészeti centrumként befogadjon népzenét, musicalt, konferenciát, zenetörténeti kutatást, kiállításokat, hogy megszülessenek pazar táncszínházi produkciók, különleges szimfonikus és kamarazenei hangversenyek. Az Opera évtizedek óta menedéke a művészi értéknek elkötelezett embereknek, és fényes bizonyítéka annak, hogy az “anyaországi” és “határon túli” kultúra, művészet megkülönböztetése: álság! Egyetlen és egységes magyar kulturális-művészeti tér létezik!
Végezetül: az Opera egy-egy produkciója olykor valóban a világszínpadra kívánkozik. De talán még ennél is fontosabb a mindenkori társulat szakmai tisztessége, habitusa, etikája, mely sajnos egyre inkább párját ritkítja.
Ez a díj végre artikulálja azt, amit régóta mindenki tud: a Kolozsvári Magyar Opera a magyar örökség kitüntetett része. Maradjon így!
Selmeczi György
Kossuth- Erkel- és Bartók-Pásztori-díjas zeneszerző, karmester, operarendező, egyetemi tanár, Érdemes művész
