KÖNYVBEMUTATÓ
Benkő Judit: A hangmilliomos mezzoszoprán
László Éva életrajza
KÖNYVBEMUTATÓ - László Éva születésének 100. évfordulója alkalmából
„Három oktáv terjedelem, nehézség nélkül énekelt nagy magasságok és mély fekvésű szerepek egyaránt.” – így jellemezte saját hangját László Éva, és a kritikusok is hasonlóképpen vélekedtek: pályája kibontakozása során többnyire az operahősnők hiteles megjelenítésében oly fontos vivőerőt és hangterjedelmet hangsúlyozták, s ugyanerre utalva nevezte őt a korabeli operai élet hűséges krónikása, Fehérvári László találóan „hangmilliomosnak.”
1949 és 70 között László Évának 31 szerep tolmácsolása révén lehetősége volt megmutatni a kolozsvári operakedvelőknek a mezzo-repertoár legkülönbözőbb „arcait”:
Kodály-hősnőktől (Örzse, Háziasszony) eljutott a mezzoszopránok álmáig, a Carmenig, illetve sok más nagy drámai mezzo-szerep (Eboli, Ulrica, Amneris, Gertrudis, stb.) tolmácsolásáig.
Kiemelt jelentőséggel bír a pályáján az, hogy itthon elsőként alakíthatta Juditot A kékszakállú herceg várában (1965), s a szkopjei közönség 1969-ben ugyancsak az ő előadásában ismerhette meg Bartók hősnőjét. Felléphetett egy világbemutatón is: Salvatore Allegra operájában, Az arcképben, a Háziasszonyt alakította (1969).
A kötet László Éva pályafutásának felelevenítése révén, számos korabeli kritikára és fotóra is alapozva a kolozsvári Állami Magyar Opera első évtizedeinek jellegzetes világába is elvezeti az olvasót.