Hat éves Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa

Gyermekkórus

  Hat év alatt nagyon sok minden történik, és ha a jelenlegi helyzetre gondolunk, akkor értjük meg, hogy mit is jelent ez igazán. Most azonban ez a hat év egy rendkívüli fordulópont és egyben ünnep számunkra: Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa idén februárban ünnepelte hatéves fennállását a megalakulása óta. Csodálkozva, ugyanakkor kicsit meghatódva figyeltük, hogy az évek során miként cseperedtek fel a Gyermekkar tagjai. Hat évvel ezelőtt a kórus Georges Bizet Carmen című operájában debütált és igazi örömünnep volt ez, nemcsak a gyerekek, hanem a szülők, családtagok, a Kolozsvári Magyar Opera társulata és nem utolsó sorban a kedves közönség számára is.

 

Avec la garde montante” – hangzott el a jól ismert gyermekkari részlet az első felvonásból, 2016. április 14-én, a Kolozsvári Magyar Opera színpadán. Mit ad a sors? Hat évvel később, ugyanezen a színpadon, 2022. március 31-én a kórus ismét bemutatóra készül: egy friss Carmen előadást láthat és hallhat majd a közönség, Szabó Emese rendezésében, új szereposztással, díszlettel és jelmezekkel.  

 

De ne szaladjunk ennyire előre, hanem forgassuk vissza egy kicsit az idő kerekét és elevenítsünk fel néhány fontos mozzanatot a kórus életéből. 2016-ban valósult meg Szép Gyula operaigazgató egyik régi álma, hogy a Kolozsvári Magyar Operának is legyen saját gyermekkara. Ezt az álmot Takács Aranka valósította meg, aki kiváló szervezési tehetségével megalapította az első, 80 tagból álló gyermeksereget, és azóta is a kórus menedzsere. A kórus még abban az évben, februárban kezdte meg próbáit, Toadere Kovács Dalma karvezető irányítása alatt, akiknek köszönhetően a kórus elengedhetetlen zenei alapismereteket kapott. A precíz intonáció, a kórus egyedi hangzása megmutatkozott a már említett legelső operaelőadásban, később pedig számos hangversenyen, kiszálláson is. Fontos pillanat volt a 2016. december 24-én tartott karácsonyi hangverseny, ugyanakkor a 2017. október 15-én, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RDSZ) által szervezett Ünnepi gyermekkari hangverseny Kodály Zoltán emlékére is igazi mérföldkő volt a kórus életében.

 

2017 októberétől a karvezetői stafétát jómagam, Kálló Krisztián karnagy vettem át. Nevemhez több operaelőadás bemutatója is fűződik, ami a gyermekkar zenei felkészítését illeti: Giuseppe Verdi - Otello (rendező: Albu István), Maurice Ravel - A gyermek és a varázslat (Tompa Gábor rendezésében), Wolfgang Amadeus Mozart - A varázsfuvola (Tompa Gábor rendezésében). Az évek során a már említett előadások mellett a gyermekkar más produkciókban is részt vett, színpadi jelenlétük, alakításaik üde színfoltot képviselnek a kolozsvári színpadon: Giacomo Puccini Bohéméletében, Kodály Zoltán Háry Jánosában és Tóth Péter Árgyélus királyfiában is láthattuk már őket. Nem túlzás ha azt mondjuk, hogy ezek a gyerekek rendkívüli odafigyeléssel és fegyelemmel vettek részt a hosszú próbafolyamatokban. Több alkalommal is, akár egy egész este erejéig, második otthonukká vált az Operaház, de ez nem okozott problémát számukra. Fáradhatatlanul, pontosan hajtották végre a rendező, vagy éppen a koreográfus kéréseit, utasításait.

 

Habár tevékenységeit a Kolozsvári Magyar Opera körül folytatja, a Gyermekkar állandó résztvevője és fontos mozgatórugója a kolozsvári magyar zenei életnek is. Több felkérésnek eleget téve, részt vettek számos rendezvény keretén belül: gyermekkari találkozók (RDSZ), fellépések a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében, kiállítás megnyitók, jótékonysági koncertek, élő zenés műsorok a Kolozsvári Rádiónál.

 

2018-ban a Gyermekkar egy rendkívüli kórushangversenyen lépett fel a Magyar Honvéd Férfikarral közösen, de említésre méltó a 2019-es Veszprémben megszervezett Magyar Kórusok Találkozója is. 2019 végén a kórus újraszerveződött és egy idősebb korosztálynak, 12-16 éveseknek szóló énekkar is megalakult, lehetőséget biztosítva azoknak is, akik szerették volna folytatni az éneklés művészetét, de egy új, nagyobbaknak szánt közegben. Az ifjúsági kórus Fábián Apolka karvezető irányításával kezdte meg aktivitását, ugyanakkor a kisebb gyerekekből álló csoport is folytatta tevékenységeit, egészen addig, míg egy világjárvány teljesen felforgatta mindannyiunk életét.

 

A két formáció működése ugyan nem szűnt meg, azonban a pandémia ideje alatt kénytelen volt szünetet tartani. Később új lendülettel és lelkesedéssel folytatódott a heti próbák sorozata: a kórus tagjai ismét a színpadon énekelhettek, és a várva várt elismerés, a tisztelt közönség tapsa újból értelmet adott a közös munkának. Az évek során elért eredmények és fontos mérföldkövek nem valósulhattak volna meg a mellettünk álló munkatársak és művészek nélkül: Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója kitartó támogatása és új ötletei végigkísérik valamennyi tevékenységünket; Tóth Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, mentorunk, aki állandóan figyelemmel kíséri munkásságunkat és elsőként gratulál minden fellépésünk után; Selmeczi György zeneszerző, karmester, akit szintén mentorunknak tekintünk és több operaelőadásban dolgoztunk együtt; Horváth József, Jankó Zsolt, Kulcsár Szabolcs karmesterek; Szabó Emese, Gombár Annamária, Tompa Gábor, Albu István rendezők; Incze G. Katalin, Horváth Zoltán, Nagy Gergő korrepetitorok; Jakab Melinda koreográfus. Ugyanakkor külön köszönet jár a szülőknek, hiszen támogatásuk elengedhetetlen számunkra.

 

A zene és az éneklés igazi terápia a léleknek, bizonyítja ezt megannyi vidám mosoly: jelenleg 35 kórustagot számlálunk, akik közül néhányan a kezdetektől velünk vannak és minden nehéz körülmény ellenére kitartottak mellettünk. Izgalmas, ugyanakkor megható, hogy ezek a gyerekek most egy új Carmen előadásban szerepelnek, ezáltal lehetőség adódik egy kis időutazásra, visszatekintve azokra a dolgokra, amelyek hat év leforgása alatt történtek a gyermekkar életében.

Rengeteg új terv és ötlet van a jövőre nézve. Szívből reméljük, hogy hamarosan ismét két kórussal büszkélkedhetünk és továbbra is magas színvonalon tudjuk majd tolmácsolni a magyar gyermekkórus-irodalom legszebbjeit, hiszen repertoárunk számos zeneszerző, többek között Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Veress Sándor, Vermesy Péter, Selmeczi György műveit tartalmazza.

 

Büszkék vagyunk Kolozsvár Magyar Gyermekkórusára, büszkék vagyunk arra, hogy hat év alatt egy olyan generációt formálhattunk, nevelhettünk, akik később minden bizonnyal helyet foglalnak a közönség soraiban nézőként és hallgatóként is. A fiatal növendékeknek lehetőség adódott az Operaház falai között, hogy átitatódjanak a zene ajándékával, annak színes, érzelmekkel teli, frenetikus erejével.

 

 

Kálló Krisztián

karvezető