December 8-án újra műsoron a Raymonda

Image
Raymonda cover

Alexander Glazunov Raymonda című művét játssza 2022. december 8-án, csütörtökön 19 órától a Kolozsvári Magyar Opera balettkara.

A Raymonda című balettelőadást mindig is az orosz romantikus balett akadémizmusával és fényűzésével hozták összefüggésbe. Bár az előadás 1898-as, Marius Petipa által koreografált változata az évek során számos változtatáson ment keresztül, ma is az elegancia és a virtuozitás remekművének, a klasszikus balettművészetet ünneplő, mérföldkövet jelentő produkciónak számít. (…) Társulatunk Raymonda történetét tömörített formában mutatja be, de anélkül, hogy elveszítené az elbeszélés fonalát vagy a klasszikus romantikus balettre jellemző felépítést. Alexander Glazunov nagyszerű zenéje izgalmas színházi tartalmat és lehetőséget biztosított számomra, hogy a klasszikus balettre jellemző expresszivitással teli táncokat, valamint magyar, spanyol és keleti karaktertáncokat koreografáljak, amelyek a legszebb fényében mutatják be a Kolozsvári Magyar Opera balettkarának virtuozitását és tehetségét.”– nyilatkozta az előadás rendező-koreográfusa, Livia Tulbure-Gună balettmester.

 „A késő romantikus korszak különösen termékeny orosz zeneszerzője, Alexander Glazunov élete legkreatívabb időszakában, 1897-ben, 32 évesen fejezte be a Raymonda című balett komponálását. Ezt az alkotást gyakran hasonlítják Csajkovszkij műveihez, mivel Glazunov legterjedelmesebb balettje, és megszületése az orosz romantika korszakán belül a műfaj történetének fontos momentumát képviseli. (...) Előadásunkhoz a Raymonda legszebb részeit választottuk ki, amelyek a balett teljes hosszának mintegy felét teszik ki. Abban a reményben, hogy ez a mű, amely új színt képvisel a Magyar Opera repertoárjában, gyönyörködtetni fogja Önöket!Horváth József, karmester

A középkorban játszódik Alexander Glazunov Ray monda balettje, melyet Livia Tulbure-Gună rendező-koreográfus korhű előadása idéz meg. A technikai szempontból egyszerű, látványban pompás színpadkép a díszes kastélyok tobzódó gazdagságát képviseli. A klasszikus balett műfajában használatos jelmezelemeket olyan módon kellett személyreszabni, díszíteni kövekkel, szalagokkal vagy éppen csipkével, hogy a fellépőket ne akadályozza tág mozdulataiban, egyéni vagy páros táncai közben. Ezek, nagy pontosságot igénylő szabásuk által, kényelmessé és akadálymentessé teszik a klasszikus balett által megkövetelt precíz, bonyolult mozdulatok kivitelezését.Ledenják Andrea, jelmez- és látványtervező

Szereposztás:

Raymonda: Viorica Bogoi • Sybille: Barabás Júlia • Jean de Brienne: Kálmán Róbert Attila • II. Endre, Magyarország királya: Rareș Cîmpean Arcadie • Abderakhman, szaracén lovag: Mircea Munteanu • Ceremóniamester: Mircea Cădariu

 

További szerepekben:

Babos Kinga, Antonia Indrei, Katrinecz Erika, Camelia Luțai, Madarász Szerénke, Delia Ianc, Andreea Popa, Camelia Rațiu, Oana Siminic, Ioana Cristina Terebesy, Daniela Timofte, Francesca Dulca, Clara Supuran, Roxana Florescu, Iulia Pușcău, Smaranda Ciubotariu, Vlad Sebastian, Sergiu Hosu, Florin Ianc, Antonio Mon, Radu Pop, Alin Rîpă, Liviu Har

Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera zenekara.

 

Ügyelő: Venczel Péter • Hangversenymester: Barabás Sándor

 

Kövessék intézményünk Facebook-oldalát és honlapját, ahol további információkat és érdekességeket teszünk közzé.

Az előadásra jegyek kaphatóak online az eventbook.ro oldalon, valamint az intézmény jegypénztáránál hétfőtől péntekig 10 és 14 óra között. A jegypénztár előadások előtt két órával nyit.

Várjuk Önöket 2022. december 8-án, csütörtökön este héttől a Raymonda című előadásunkra!