
Újabb nagyszabású miniévad Csíkszeredában!
Csíkszereda idén immár ötödik alkalommal látja vendégül a Kolozsvári Magyar Opera társulatát. Miniévad keretében október 8. és 11. között a közel 170 tagú kolozsvári társulat négy produkcióval – egy opera-, egy operett- és két balettelőadással – örvendezteti meg a székelyföldi közönséget. A nagyérdemű olyan klasszikus előadásokat tekinthet meg a csíkszeredai Művészetek Házának színpadán, mint a Traviata, a Csárdáskirálynő, vagy A diótörő. A programkínálatot szeptember 8-án sajtótájékoztató keretében ismertette Szép Gyula operaigazgató és Korodi Attila polgármester.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a hétfő délelőtti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kolozsvári opera miniévada immár nem rendhagyó eseményként, hanem a város éves kulturális programjának szerves részeként kerül megrendezésre: ,,Örülök annak, hogy az éves programkínálatunkban az opera megfelelő helyet képvisel, így a jazz, a régizene és a kamarazenekari előadások mellett a Kolozsvári Magyar Opera előadásai is a legmagasabb szintű zenei élményt nyújtják. Ez a rendezvénysorozat nemcsak Csíkszeredát, hanem egész Székelyföldet megszólítja!” – fejtette ki a polgármester.
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója kiemelte, hogy az idei miniévad minden korosztály számára különleges élményt ígér. A programban helyet kap Giuseppe Verdi Traviatája, a világ egyik leggyakrabban játszott operája, valamint az operett műfajának legismertebb darabja, Kálmán Imre Csárdáskirálynője. Emellett a klasszikus balett kedvelői kétszer is láthatják P. I. Csajkovszkij A diótörő című mesebalettjét, amely szintén a miniévad részét képezi. ,,Mindhárom előadás a világ élvonalába tartozik, és igazi művészi élményt kínál a közönségnek.
A miniévad a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával a Határtalan nyár rendezvénysorozat keretében valósul meg.
A miniévad programja:
– október 8., szerda, 18 óra: Giuseppe Verdi: Traviata / opera három felvonásban
– október 9., csütörtök, 18 óra: Kálmán Imre: Csárdáskirálynő / operett három felvonásban
– október 10., péntek, 18 óra: Pjotr Iljics Csajkovszkij: A diótörő / mesebalett két felvonásban
– október 11., szombat, 11 óra: Pjotr Iljics Csajkovszkij: A diótörő / mesebalett két felvonásban