Ugrás a tartalomra
PUPEK - Minden kelet és nyugat között
A pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház produkciója
Bocsássátok meg, hogy néha rossz fiatok voltam. Szeretnék élni, de most szükség van rám. Azért, hogy győzzön az igazság, hogy győzzön az emberség, hogy meghaljon a hazugság és a gyűlölet.
Mára a létezés elviselhetetlenül könnyűnek és értelmetlennek tűnhet. Valahogy sikerült hozzáromlanunk saját sorsunkhoz, mint Kundera hőseinek. A felejtés haszontalanná teszi az ember erőfeszítéseinek nagy részét, de harcunk pont ebben áll.
Ez, az emlékezet harca a felejtés ellen itt, Európa köldökén.
Kérlek, ne sírjatok! Erőpocsékolás lenne. Azt üzenem, eszme nélkül nem él, csak létezik az ember.
A PUPEK Közép-Európa komplexitásának és részleteinek vizsgálata. A nyolc táncos, a zenészek és az előadók Milan Kundera szavaival mutatnak rá a megfáradt bölcsességekre, lusta általánosításokra. Mindannyian szeretjük nemzetünket, de voltak és vannak helyzetek, amikor európai identitásunk áttöri a nemzeti identitás határait.
Szereplők
Bacsa Sándor Norbert, Brusznyai Gyenes Barbara, Brusznyai Erik, Czelleng Zsófi Kata, Fekete
Gergely, Guman Pavol, Hegedűs Gergely Dávid, Hégli Bence, Király Miklós, Király Tamás, Lantos
András, Makó Tamara, Vermes Anna
Szöveg
Milan Kundera nyomán szabadon
Jelmeztervező
Szűcs Edit
Stage design
DHC
Dramaturg
Hégli Bence
Koreográfus
Hégli Dusan
Zene
Hegedűs Gergely Dávid, Hegedűs Máté, Leoš Janáček, Király Miklós, Dmitrij Sosztakovics, Igor
Sztravinszkij, Czeslaw Niemen, Király Tamás, Aktual, Roger Waters, Bartók Béla
Fotó:
Bára Podola
Produkciós vezető
Varsányi Zsófia
Asszisztens
Brusznyai Erik
Rendező
Hégli Dusan, Hégli Bence