19
április
vasárnap/ 18:00
Tamási Áron

Tündöklő Jeromos - Kolozsváron

Spektum
Táncjáték

Történik egy erdélyi faluban, adventi időszakban, amikor « a Fekete felhő,… ráereszkedik a falura és megzavarja a nyájakat és az emberek jóravaló lelkét, » és nem marad más, csak a remény, hogy « nem veszett el bennünk a lélek ! »

„A Tündöklő Jeromos című drámai játék egy egész közösség Megváltót váró keserűségét és reményeit, valamint a várakozásra hamis választ adó Jeromos történetét jeleníti meg. Tamási rituális színháza az adventi időszakot idézi: a sötétségből a fény várásának, a régi rosszal való szembesülésnek és lezárásnak, valamint a jobb új év reményének és elhatározásának idejét.
Már zenészként is a zene színpadi megjelenítése foglalkoztatott, rendezőként mindig olyan darabokat választok, melyeknek erőteljes költői világát a zene szervesen egészíti ki. Főleg a magyar népzene kimeríthetetlenül gazdag, minden élethelyzetre és történelmi korra harmonizáló anyaga jelent számomra örök lehetőséget, hogy a szóban elmondhatatlant megsejtesse a színpadon. Euripidész, Shakespeare, Moliére, Csehov mellett természetesen Tamási Áron világához áll a legközelebb a magyar népzene és néptánc, előadásaimban (Boldog nyárfalevél, Hullámzó vőlegény, Vitéz lélek) ezt a formanyelvet használom.
Meggyőződésem, hogy a néptáncnak, koreográfiának ezúttal kiemelkedően fontos szerepe lesz egy olyan előadásban, amelyben amúgy sütnek a fojtott indulatok, érzések, és amely előadás igazi főszereplője a nép. Ezért nagy lehetőséget jelent, hogy a Maros Művészegyüttes és a Spectrum Színházzal együtt egy közös produkcióban sajátos erdélyi hangvételben megjelenítse Tamási Áron szellemiségét.“ - Török Viola -

 

Tamási Áron

Tündöklő Jeromos

Drámai játék

 

SZEREPOSZTÁS:

TÜNDÖKLŐ JEROMOS: Nagy István
SÁSKA MIHÁLY, korcsmáros: Györffy András
GÁSPÁR, a Sáska fia: György Károly/Füzesi Nándor
BAJNA GÁBOR: Farkas Sándor-Csaba
ÁGNES, leány: Márton Emőke-Katinka
ÁKOS, legény: Török László
BÁLINT, legény: Bíró Nimród-Olivér
LINA, mindenesasszony: Kásler Magda
BELLA, varrónő: Czikó Juliánna
GYULA, asztalos: Ruszuly Ervin
CSENDBIZTOS: Török Attila
PLÉBÁNOS: Duka Szabolcs
JEGYZŐ: Szász Róbert
KÁNTOR: Kárp György
MARCI, az Ágnes apja: Tatai Sándor
NŐRINC, a Bálint apja: Barabás Levente
ELEK, az Ákos apja: Szász Péter
SZABÓNÉ, posztós asszony: Szász Anna

A FALU NÉPE : A Maros Művészegyüttes táncosai
MUZSIKÁL : A Maros Művészegyüttes zenekara

ZENE : Kelemen László (zeneszerző, zenei szerkesztő)
KOREOGRÁFIA : Horváth Zsófia
A KOREOGRÁFUS MUNKATÁRSA : Ruszuly Ervin, Farkas Sándor-Csaba
DÍSZLET-JELMEZ : Takács Tímea
RENDEZŐ : Török Viola

 

Jegyek kaphatók a Kolozsvári Magyar Opera jegypénztárában!

Galéria